Donald Trump, Benjamin Netanjahu, Orbán Viktor – három név a legkarakteresebb vezetők közül a világban.
Donald Trump, Benjamin Netanjahu, Orbán Viktor – három név a legkarakteresebb vezetők közül a világban. Le nem száll róluk az úgynevezett világsajtó – The New York Times, The Guardian, The Telex –, mert az egyikük épp vámokat hirdet, a másikuk állítólag háborús bűnös, a harmadik szerint meg nem riszálhatjuk majd a hátsónkat az Andrássy úton. (Nem mintha ezt terveztük volna.) Nu – mondaná az öreg Kohn –, áldott a név, több is veszett Mohácsnál, valahogy megleszünk eztán is.
A felsorolást ki lehet egészíteni Vlagyimir Putyinnal, esetleg másokkal, kinek-kinek ízlése és elfogultsága szerint. Be lehetne venni a csapatba a kínai Hszi Csin-pinget, noha inkább az országa kívánkozik a globális megmondók közé, nem személy szerint ő maga.
Mások a csuda forma Javier Mileit említenék, már ha tudnák, kicsoda. Ő Argentína első embere. Volodimir Zelenszkijre azért kevesen voksolnának mint igazán fontos emberre. És az Európai Unióból vajon ki jöhetne számításba? Ursula von der Pfizer? Olaf Scholz, aki úgy német kancellár, hogy már nem az? Emmanuel Macron, aki azért locsolja parfümmel a semmit, hogy illatosnak tessék?
George Friedman, a geopolitikai „látnok” mondta: mi, európaiak túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a politikában az egyes személyeknek. De azért mégiscsak van jelentőségük. Magyarországra például népességéhez képest messze túlmenően figyel a világsajtó („Orbán, Orbán, Orbán…”). A helyzet az, hogy a globális intézményrendszer leértékelődésével párhuzamosan a karakteres országok kiemelt jelentőségre tesznek szert.
Erre volt példa a miniszterelnök három földrészen folytatott békemissziója a magyar uniós elnökség idején, most pedig abba a helyzetbe érdemes belegondolnunk, hogy Orbán és Netanjahu Budapesten tárgyal, miközben a telefonvonal végén éppen Trumpot kapcsolják egyeztetésre.
Trumppal egyeztetett Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu
Életszerű lett volna ez korábban? Aligha. Majdnem két évtizede, hogy Orbánon kívül egyetlen más magyar vezetőt sem fogadott amerikai elnök a Fehér Házban. Amikor pedig Bill Clinton elnökként itt járt, pont nem érdekelte, ki kormányoz nálunk – Borisz Jelcin orosz elnökkel volt éppen dolga egy nagy összeurópai értekezlet keretében –, míg az idősebb George Bush előzőleg, 1989-ben egyenesen az ellenzékhez, köztük a Fidesz vezetőihez látogatott Budapestre a rendszerváltás előszelében. Ehhez képest Donald Trump ma jó személyes ismerőse Magyarország vezetőjének, és tisztában van azzal, mit ér utóbbi a világpolitika mérlegén – erről az amerikai elnök számos megnyilatkozása is tanúskodik. Sőt a magyar kormánykörök és háttérintézmények olyan kapcsolatokat építettek ki szívós aprómunkával Trump közvetlen környezetével – itt járt például az elnök elsőszülött fia, míg Rod Dreher, a Danube Intézet munkatársa, aki ide szervezte Tucker Carlson médiasztárt, nemrég J. D. Vance alelnökkel is barátilag találkozott –, amelyek nemcsak a jövőben bizonyulhatnak hasznosnak, hanem most is felértékelik hazánkat a hasonló súlyú országokhoz képest.
Gáza jövője, iráni atomprogram, illetve Trump vámháborúja, hogy – szlogenje szerint – újra naggyá tegye Amerikát. Ilyen témák uralták az amerikai elnök és a közvetlenül előtte napokig hazánkban tárgyalt Netanjahu washingtoni találkozóját.
Van ezek között olyan, amely bennünket csak közvetve, de olyan is, amely közvetlenül érint. Feltennénk egy kérdést olvasóinknak: meg tudnák nevezni a belga vagy a portugál miniszterelnököt? Csak azért kérdezzük, mert hozzánk hasonló méretű országokról van szó. Akárhogyan is, de nekünk a javunkra szolgál, ha jelen vagyunk abban a belső körben, amelyben a „főnökök” a fontos dolgokat beszélik meg.
forrás: magyarnemzet.hu