Öt gazdasági és öt politikai célja van a kormánynak 2025-re – jelentette be a miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádióban.
Orbán Viktort a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban kérdezték a gazdaságról is, megemlítve a reálkeresetek nemrég publikált növekedését.
A kormányfő felsorolta a korábban bejelentett gazdaságpolitikai programokat. Hozzáfűzte, hogy ezek mellett más programokat is terveznek erre az évre.
Mint mondta, öt gazdasági és öt politikai céljuk van 2025-re, amelyeknek a teljesítését vállalták.
Az első öt cél közt sorolta fel az árak letörését, az adócsökkentési programokat, a 100 új gyárról szóló programot, a Demján Sándor Programot, valamint a nyugdíjasok áfa-visszatérítését. Az utóbbi öt közt pedig az Ukrajna ügyében tervezett véleménynyilvánító szavazást, a gyermekvédelem erősítését, a kistelepülések fejlesztését, a külföldről érkező politikai források ellehetetlenítését, és a kábítószer elleni erősebb fellépést említette.
Ezt követően, a gazdaságra visszakanyarodva elmondta:
a magyar gazdaság meglátása szerint a 2025-ös első negyedévben 0,7–0,8 százalékkal fog növekedni, amely után a következő negyedévekben gyorsul majd a növekedés, és az év utolsó negyedévében 3,5 százalék lehet már a bővülés.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy meglátása szerint soha annyi roma munkavállalót és vállalkozót nem sikerült beintegrálni a munkaerőpiacra, mint most, és erre nagyon büszkék – főképp, mert ha bármilyen válság beüt, általában a kisebbségiek szokták először elveszteni a munkahelyüket. Hozzátette, hogy ezzel együtt még tovább szeretnék növelni a foglalkoztatottságot,
egészen addig, hogy elérjék az ötmillió dolgozót Magyarországon – ez utóbbi a saját „álmának”, céljának nevezte az interjúban.
Forrás: hirado.hu
Fotó: MTI