2025 március 28. - Gedeon, Johanna

Több életet is megmentett Vásárhelyen az elmúlt hónapokban a Gondosóra

Csak a vármegyei katasztrófavédelem heti több alkalommal vonul ki segíteni azért, mert jelzett egy idős ember gondosórája. Három történetet is hozunk cikkünkben.

Pár éve indult, de már kijelenthető, hogy felmérhetetlenül hasznos és életmentő hatásai vannak a kormány által indított Gondosóra programnak.

Az első történetünk mondhatni klasszikus, azt a program iránti hálából mesélte el egy fiatalember, akinek szülei már nem élnek, ő pedig külföldről hazaköltözve gondoskodik idős nagypapájáról. A fiatalember Kishomokon, az idős férfi a Klauzál utcán lakik. Pár hete a férfi otthonában megszédült, elesett, rövid időre el is ájult. Az esést érzékelte a Gondosóra, és riasztotta a megadott személyt, az unokát, aki előbb telefonon próbálta elérni nagyapját, majd amikor ez sikertelen volt, a lakására sietett. Ekkorra már nagyapja jobban volt, de mozogni nem nagyon tudott, kába volt, hozzá mentőt hívtak és kórházba szállították. A fiatalember elmondta, szükség volt a gyors intézkedésre, mivel megtudta, anélkül idős hozzátartozója akár meg is halhatott volna.

Még késő ősszel történt Vásárhely egyik külterületi részén, hogy egy idős, 90 éves hölgy éjszaka ágyából felkelt, majd elesett, később kiderült, a lába is eltörött. A nyakában lévő Gondosórával jelezni tudott, de sem a telefont, sem az ágyat, vagy meleg ruházatot nem ért el. A Gondosóra jelzése lánynál csörgött, ám ő vagy lepakolta a telefonját, vagy lenémította, de a lényeg az, hogy nem észlelte édesanyja segélykérését – ezt az egyik szomszédban lakó mesélte el. A Gondosóra diszpécserközpontja azonnal intézkedett, a protokoll szerint értesítette a mentőszolgálatot, a rendőrséget és a katasztrófavédelmet. A kéklámpások is azonnal indultak, a tűzoltók segítségével bejutottak az ingatlanba és még időben a mentők gondjaira tudták bízni a sérültet, aki azóta már hazatérhetett otthonába, tudtuk meg a szomszédtól.

Hogy a Gondosóra mennyire precízen végzi feladatát, arra jó példa az az eset, ami egy vásárhelyi belvárosi lakásban történt meg. A Gondosórát viselő nő a konyhapultra tette az órát feltölteni, majd kiment a kertbe tenni-venni, és még a telefonját is bent hagyta. A Gondosóra itt is veszélyhelyzetet érzékelt és jelzett, a riasztás alanya is hiába próbálta elérni a gondviseltet, az nem vette fel a telefont. A lakáshoz sietett, ahol az idős nő ajtót nyitott, és hamarosan kiderült, a macska verte le véletlenül az eszközt. Ez esetben szerencsére még csak vészhelyzet sem alakult ki.

A Promenád24 érdeklődésére a Katasztrófavédelem vármegyei sajtóreferense, Molnár Krisztina elmondta, vármegyei szinten csaknem napi 1-2 riasztásuk van a Gondosóra diszpécser központból. A riasztások csaknem teljes egésze valós vészhelyzet alapján történik, a macskás történethez hasonló esetek száma elenyésző. A riasztás során a mentőkkel és a rendőrséggel együtt vonulnak a címre és segítik a riasztást kiadó ellátását. A tűzoltók pillanatok alatt felmérik, hogyan lehet a leggyorsabban, mégis a legkisebb anyagi kár okozásával bejutni az ingatlanba. A biztosítást a rendőrség az ellátást pedig a velük érkező mentők végzik.

A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított, ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett, magyar állampolgárság és belföldi bejelentett lakcím esetén alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket nem csak vészhelyzet esetén.

Az Európában egyedülálló Gondosóra programhoz egy 0–24 órás diszpécserszolgálat tartozik, ahol szakképzett diszpécserek nyújtanak segítséget a felmerülő problémák megoldásában, szükség esetén a kontaktszemélyek (kapcsolattartó családtag, szomszéd, barát, vagy opcionálisan szociális gondozó stb.) bevonásával. A segítségnyújtás nem csak kizárólag vészhelyzet esetén elérhető, hanem hétköznapi, egyszerűbb problémákban is gyors támogatást jelent. Korszakváltás a biztonság terén és mérföldkőnek számít az idősgondozásban: nagy segítség a felhasználóknak, de biztonságot és megnyugvást nyújt a felhasználó családjának és hozzátartozóinak is, tudva, hogy a segítség egy gombnyomással elérhető.

A Gondosóra programra való jelentkezés ingyenes, a szolgáltatás pedig havidíjmentes és Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában.

A Gondosóráról még többet itt olvashat.

 

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.