2025 március 28. - Gedeon, Johanna

Hivatalos: nyolcmilliárd forintból kell felújítani a szabadkígyósi kastélyt

A Wenckheim-kastély még fel nem újított részének, azaz az épületek 60 százalékának és a park 70 százalékának a felújítása az új tulajdonos feladata – tisztázta az Építési és Közlekedési Minisztérium. Hódmezővásárhelynek a következő években alsó hangon 8 milliárd forintot kell az ingatlan rendbetételére fordítania.

Márki-Zay Péter számháborúja után tiszta vizet öntött a pohárba, s rövidre zárta a szabadkígyósi kastély korszerűsítése körüli kérdést az Építési és Közlekedési Minisztérium. A szaktárca a kormány oldalán nyilvánosságra hozta a Wenckheim-kastély örökbefogadásával kapcsolatos miniszteri döntés információs adatlapját. Ez többek között rögzíti, milyen kötelezően elvégzendő állagmegóvási feladatok és fejlesztések hárulnak a Békés vármegyei ingatlan új tulajdonosára.

8 milliárdot kell bevonnia az új tulajdonosnak

A közzétett dokumentumból kiderül: a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyegyüttes épületeinek körülbelül 40, a part mintegy 30 százalékát modernizálták 2019 és 2022 között a Nemzeti Kastélyprogram keretében. Az örökbefogadási pályázatot kiíró szaktárca elvárása szerint a felújítást az új tulajdonosnak – jelesül a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak kell majd elvégeznie. Azt írták:

a kastélyegyüttes még fel nem újított részének, azaz az épületek 60 és a park 70 százalékának helyreállítása az új tulajdonos feladata lesz, amihez a minisztérium számításai szerint a 2025-ös árakon nagyságrendileg 8 milliárd forint forrást kell bevonnia a nyertes pályázónak.

A minisztérium összefoglalója szerint

a vásárhelyi önkormányzat a pályázata kapcsán „vállalta a Nemzeti Kastélyprogramban elkészült fejlesztés megőrzését, a kastélyépület fel nem újított épületrészeinek, azaz a konyhaszárny és az emeleti térsor, valamint az istálló és kocsiszín épületének teljes körű helyreállítását, a műemléki térszerkezetet roncsoló későbbi beépítések bontását, a korábbi fejlesztésből kimaradt parkrészek helyreállítását, a hiányzó kerti sétányok kiépítését, a tó mederrendezését, kerti pihenőpadok és egyéb berendezések elhelyezését, kerítések helyreállítását” is.

Semmire sem lesz elég az 1 milliárd

Korábban egyébként a szabadkígyósi kastélyt is fenntartó NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Oláh Zsanett a lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott: a helyszín komplex fejlesztéséhez indokolt rekonstrukciós munkák a következő években 7 milliárd forintba kerülhetnek majd, amit még tovább növelhet az építőanyag- és munkaerőköltségek emelkedése is. Ez nagyjából egybecseng a minisztérium által most közölt 8 milliárd forinttal. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere nemrég még pár száz milliós beruházást emlegetett, majd a szerdai közgyűlésen arról beszélt, hogy tíz év alatt 1 milliárd forintból tervezik fejleszteni a kastélyt, ám a kormány honlapján napvilágot látott dokumentum tanúsága szerint ez aligha lesz elegendő.

Döntsenek a vásárhelyiek!

A vásárhelyi Fidesz-KDNP mindennek kapcsán bejelentette: helyi népszavazást kezdeményez a szabadkígyósi kastély üzemeltetésének ügyében. Markó Csaba frakcióvezető azt mondta: Vásárhely nem bírja el azokat a pénzügyi terheket, amikkel a szabadkígyósi kastély fenntartása, fejlesztése járna. Kijelentette, a vásárhelyieknek kell dönteniük arról, kell-e nekik ilyen körülmények között egy a városuktól 70 kilométerre fekvő kastély vagy sem.

Aki kíváncsi rá, alább részletesen is böngészgetheti a szabadkígyósi kastély új tulajdonosa által kötelezően elvégzendő állagmegóvási feladatok és fejlesztések listáját:

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.