Szabad szemmel is látható, hogy a szabadkígyósi kastélyt 1 milliárd forintból nem lehet felújítani, és ez a vásárhelyieket fogja terhelni – hívta fel a figyelmet a Fidesz-KDNP-s képviselő, aki szerint népszavazás szükséges a Békés vármegyei műemlék örökbefogadásával kapcsolatban.
Sajtótájékoztatót tartottak Markó Csaba és Szél István Fidesz-KDNP-s képviselők csütörtökön arról, hogy a párt helyi frakciója népszavazást kezdeményez a szabadkígyósi Wenkcheim-kastély örökbefogadásával kapcsolatban.
A politikusok reagáltak arra, ami szerint az önkormányzat 10 év alatt 1 milliárd forintos felújítást vállalt. – Szabad szemmel is látható, hogy a szabadkígyósi kastélyt 1 milliárd forintból nem lehet felújítani, és ez a vásárhelyieket fogja terhelni – jelentette ki Szél István. Emlékeztetett:
a városháza tornyát 280-300 millió forintból újították fel, és tizedannyi munkával sem járt, mint a kastély teljes felújítása járna.
A képviselő rámutatott: Oláh Zsanett, a műemléki ingatlant eddig fenntartó NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint 7 milliárdot kell költeni a kastélyra.
– Ahogy Vásárhelyhez kerülne a kastély, azonnal pénzt, vásárhelyi adófizetői forintokat kellene beletenni – hangsúlyozta Szél István, aki szerint a kastély a jelenlegi formájában rendezvényekre és esküvői helyszínnek sem alkalmas. Úgy véli, ha a Szabadkígyóshoz jóval közelebb lévő Békéscsaba vagy Gyula látna gazdasági potenciált benne, akkor pályázott volna rá.
Markó Csaba is úgy látja, hogy Márki-Zay Péter polgármester állításával ellentétben nem tud óriási haszont termelni a műemlék jellegű épület.
Továbbá, idén Vásárhelyen 100 millió forintot terveztek be útfelújításra és 50 milliót járdafelújításokra, ami 1 kilométer útra és 2 kilométer járdára elég. Ha évente csak százmillió forintot kell költeni a kastélyra, akkor azt miért nem inkább utakra és járdákra költjük?
– tette fel a kérdést a képviselő.
– Ha sikerül elérnünk, hogy legyen népszavazás a kastély örökbefogadásáról, akkor a vásárhelyiek arról döntenek, hogy talicskázzunk-e a műemlékbe önkormányzati pénzt, vagy sem – összegezte az elhangzottakat Szél István.