Jelentősen nőtt a csalások, az online csalások és a közterületen elkövetett bűncselekmények száma. Csaknem 9 százalékkal lett több ismertté vált bűncselekmény 2024-ben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság illetékességi területén, mint 2023-ban – hangzott el a város szerdai közgyűlésén.
Hódmezővásárhely bűnügyi és közbiztonsági helyzetéről Szabó Zsolt rendőrkapitány tartott beszámolót.
Mint elmondta, az elmúlt évben mintegy 8,6 százalékos emelkedés történt az ismertté vált bűncselekmények számában. Nagyobb arányban jelentek meg csalások, azon belül online térben elkövetett csalások. A csalások 85-ről 151-re, online csalások 59-ről 139-re emelkedtek 2023-ról 2024-re. A rendőrkapitány elmondta, ez nem helyi tendencia, hanem országosan is megfigyelhető. – Ezt alátámasztja, hogy a város a megyei jogú városok között továbbra is a legkevésbé fertőzöttek közé tartozik – jelentette ki.
A rendőrkapitányság vezetője kifejtette, továbbra is 90 százalékot meghaladó eredményességgel tudták befejezni eljárásaikat, és 85 százalékot meghaladta a felderítések eredményessége. Ez a megyei jogú városok között a legmagasabbnak minősül.
Tavaly nem volt emberölés és halált okozó testi sértés Vásárhelyen, viszont 2023-hoz képest emelkedett a közterületen történt bűncselekmények. Összesen 153 ilyen esetet regisztráltak.
Összesen 95 lopás vált ismertté, ami kétszerese a 2023-as adatnak, de hasonlít az azt megelőző évekhez. Betöréses lopás 5-ről 7-re, lakásbetörés 3-ról 4-re nőtt a korábbi évhez képest. Négy zárt gépjárművet törtek fel.
A rendőri bejelentések száma hétszázzal emelkedett, ennek ellenére a reagálási időt fél perccel javítani tudták, a bejelentéstől számítva átlagosan 9 perc alatt értek ki a rendőrök az illetékességi területen.
Nőtt az elfogások, az előállítások, a bűntető feljelentések és a helyszíni bírságok száma is, ugyanakkor kevesebb személysérüléses baleset történt 2024-ben, mint 2023-ban. Összesen 32 olyan baleset volt, amiben megsérült valaki, és 2 halálos kimenetelű baleset következett be.
Borítókép: Archív (police.hu)