2025 március 25. - Irén, Írisz

Fidesz-KDNP: nincs olyan érv, ami a népszavazás ellen szólna kastélyügyben

A vásárhelyieknek kell dönteniük arról, hogy az önkormányzat üzemeltesse és fejlessze-e a településtől 70 kilométerre lévő szabadkígyósi Wenkcheim-kastélyt, egy ekkora horderejű kérdésben szükséges a lakosok véleményének megismerése – jelentette ki Szél István a Markó Csabával közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján. A népszavazás elindításához a képviselők a jegyzőhöz fordulnak.

Markó Csaba emlékeztetett: a Fidesz-KDNP már kezdetektől felhívta a figyelmet arra, hogy milyen kockázatot rejt Vásárhelynek a kastély megszerzése. – A városnak nincs szüksége egy tőle 70 kilométerrel lévő, Békés vármegyei kastélyra, aminek a fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési kötelezettsége milliárdokat vonna el a város költségvetéséből – jelentette ki a frakcióvezető.

Hozzátette, személyesen is járt a kastélyban. – Az épület alsó részeit felújította az állam, az emeleti részek azonban teljes egészében felújításra szorulnak. Ugyanígy teljes korszerűsítést igényel a régi cselédszárny, a kocsiszín és az istálló épülete, valamint a park 70 százalékát is rendbe kellene tenni – ismertette a képviselő.

Markó Csaba szerint mindezt a vásárhelyi költségvetés nem bírná el.

Nem látjuk annak értelmét, hogy a vásárhelyiek pénzét egy 70 kilométerre lévő kastélyra költsék. A vásárhelyiek pénzét a vásárhelyiekre kell költeni

– hangsúlyozta a politikus. Rámutatott: az önkormányzat úgy akarja a kastély tulajdonjogát megszerezni, hogy a saját intézményeivel kapcsolatos feladatokat sem tudja maradéktalanul ellátni és a városi cégek nagy része veszteséges.

– Egy ilyen horderejű kérdésen fontos az itt élők véleménye. Vásárhely a szabadság városa, és mi nem gördítünk akadályt az elé, hogy a város tulajdonba vegye a kastélyt, de erről döntsenek a vásárhelyiek – jelentette ki Szél István.

Kiemelte:

nincs olyan érv, ami a népszavazás ellen szól. Egy polgármesteri és képviselői ciklus 5 évig tart, a kastély örökbefogadása azonban több évtizedes felelősséggel, kötelezettségekkel jár.

A képviselő ezért azt kéri a városvezetéstől és a polgármesteri hivataltól, hogy ne akadályozza a népszavazást és az oda vezető utat. Az ügyben még ma Angyal Zsolt jegyzőhöz fordulnak.

– Ha megkapjuk az aláírásgyűjtő íveket, akkor közel 9000 aláírás kell ahhoz, hogy a közgyűlés kötelezően kiírja a népszavazást. Ebben kérjük majd a vásárhelyiek segítségét pártállástól függetlenül. Azokat is, akik szeretnék a kastélyt a városnak, mindenki aláírását szeretnénk – ismertette Szél István, aki szerint a szabadság városában Márki-Zay Péter polgármesternek kellene először aláírni a kezdeményezést.

Amennyiben elindul az aláírásgyűjtés, a Fidesz-KDNP kampányt indít, valamint házalásba, standolásba kezdenek a képviselők és segítőik.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.