Több, a közmunkaprogramban dolgozó vásárhelyi panaszkodott a méltatlan munkakörülményekre, az állandó terrorra, és arra, hogy még vécére is csak engedéllyel mehetnek el. Az önkormányzat nem cáfolt, ugyanis nem is válaszolt a kérdésekre.
Több közmunkástól kaptunk jelzést, hogy kutyába sem veszik őket, elképesztő és megalázó bánásmódot tanúsítanak irányukba közvetlen feletteseik. A város különböző területeire télben-fagyban kivezényelt dolgozók magukra vannak hagyva a terepen, (például a Kincses-telepen, de város másik végében laknak), ám vécére nem mehetnek el, csak akkor, ha előtte telefonálnak felettesüknek és az nagy kegyesen megengedi, vagy intézkedik. Ha van a közelben egy vendéglátóegység, vagy kocsma, oda sem kéredzkedhetnek be, de még csak egy kávéra, vagy teára sem mehetnek be.
Személyes találkozáskor (is) feletteseik beosztásuk és férfi mivoltuk okán durván, ingerülten, indokolatlanul hangosan és lekezelően beszélnek a hölgyekkel. Egyiküket maguk között csak Leoncio-nak nevezik, pedig mint mondják, a Rabszolgasors negatív főszereplője maga Teréz anya hozzá képest.
Még azt is elmondták, ha bármiféle problémával – nem elsősorban a munkakörülményekkel, inkább szociális kérésekkel – magasabb körökhöz, vagy akár a polgármesterhez fordultak, rendszerint azt a választ kapták, ez nem az én asztalom, nem tudok segíteni, forduljanak máshoz.
A város polgármesterének már 2019-ben is markás véleménye volt a közmunkásokról, akiknek a száma azóta a töredékére esett vissza. Kálmán Olgával közösen írt Szeretemország című könyvében így értekezett:
Az az elképesztő eset pedig alig fél éve történt, amikor a munkaszervezők szakadó esőben a Jókai-Szántó sarkára vezényelték ki a fűkaszást, hogy vágja a kiszáradt füvet:
A közmunkások munkakörülményeivel, a lelki terrorral és a mindennapjaikkal kapcsolatban megkerestük hét elején az önkormányzatot is, ahol ezidág semmit sem cáfoltak, ugyanis nem is válaszoltak levelünkre.
