A Magyar Diáksport Napját tartották a székkutasi általános iskolában
Az egész országban minden iskolában sporttal, sportos tevékenységekkel ünnepelték a Magyar Diáksport napját 2024. szeptember 27-én.
Az intézményvezetőtől tudósítást kaptunk a napról.
Kovácsné Pető Anikó testnevelő tanárnő szervezte meg tanulóink számára a sportos órákat. Tervezetekor kihasználta az összes lehetőséget, amit a község és az iskolánk is tudott nyújtani.
Az első részben minden gregusos diák kivonult a községi gyönyörű nagy füves foci pályára és zenés bemelegítést végeztek ott. Utána korcsoportonként futottak a foci pályát körül ölelő futófolyosón. A kicsik kevesebb kört, a nagyobbak többet tettek meg. Jó volt látni a futástól kipirult arcokat, valamint hallani a szurkolók biztatását.
A futás után a tanulók visszatértek az iskolába, ahol a nagy focipályát körbevevő részen Exatlon pálya került kialakításra. A tanárnő jobbnál-jobb feladatokat talált ki az iskola sporteszközeinek a felhasználásával.
Az időjárás kegyes volt a sportnaphoz, a napsütés végig kísérte a programot az első perctől az eredményhirdetés végéig.