Olimpiai bronzérmessel sport- és egésznapoztak a maroslelei iskolások
Idén is megtartották a Sport- és Egészségnapot a Maroslelei Általános Iskola sportcsarnokában. A résztvevők sportbemutatókat láthattak és Tóth Krisztinán olimpiai bronzérmes cselgáncsozóval is találkozhattak.
Egy évvel ezelőtt adták át Maroslelén az új sportcsarnokot, amely azóta számos rendezvénynek adott helyszínt és megannyi élménnyel gyarapította a helyiek és főként az általános iskolások életét. Szekeresné Rácz Mariann igazgató elmondta, a testnevelés órák lefolytatásában hatalmas segítség a létesítmény, ahol délutánonként sportfoglalkozásokat és edzéseket is tartanak, valamint egy kézilabda kupának is otthonaként szolgál. Hozzátette, a gyerekek már belakták a helyszínt és nagyon szeretik a sportcsarnokot.
Tavaly a megnyitó apropóján Sport- és egészségnapot rendeztek, amely most újabb felvonásához érkezett. A megnyitót követően a gyerekek a Fly Addiction Team akrobatikus kosárlabda bemutatóját nézhették végig, a show jellegű bemutató levette a lábáról a közönséget. Ezt követően Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozóval zajlott egy beszélgetés, ahol a sport, az olimpia, a motiváció került a főszerepbe. A gyerekek Krisztián judoruháját is kézbe vehették, valamint megcsodálhatták a Tokióban szerzett bronzmedáliát is.
A folytatásban aztán a Gurigás Ökölvívó Egyesület bemutatója, majd a Makó Budo Klub kick-box és aikido szakosztályának tréningje színesítette a programokat. Az ebédet követően sem állt meg az élet, kézilabda és focimeccsek zajlottak a születésnapját ünneplő maroslelei sportcsarnokban.