„Ehetetlen”, „kotyvalék”, „a kutyámnak sem adnám” – Korántsem elégedettek a vásárhelyiek a Prizma menzájával
A napokban több cikkben foglalkoztunk azzal, hogy a vásárhelyi közgyűlés döntése értelmében novembertől 25 százalékkal drágul a Prizma Food közétkeztetése. A témában számos olvasói kommentet kaptunk, amik arról tanúskodnak, hogy a szülők egy jelentős része nem elégedett az önkormányzat által megbízott Pest vármegyei céggel.
Cikkeink alatt számos kommentben kifejtették olvasóink véleményüket a 25 százalékos drágulás kapcsán. Ahogy néztük, a hozzászólásokban nem sok dicséretet kap a 2022 óta Vásárhelyen is szolgáltató Prizma, inkább az elégedetlenséget fogalmazták meg a kommentelők.
Volt, aki azt írta, hogy „lassan el kell azon gondolkozni, hogy a gyereket hazakérjük ebédelni”, míg akadt, aki úgy fogalmazott: „ehetetlen, íztelen, ami van a gyerekek sulijában”. Volt, aki a „kotyvalék” szót használta, de olyan is, aki egyenesen addig ment, hogy „még a kutyámnak sem adnám oda”.
A napokban érkezett olvasói kommentek közül néhány:
Borítókép: Olvasói fotó