Mesterségek Ünnepét tartották Makón
Pénteken és szombaton tartották a Mesterségek ünnepe rendezvényt a makói múzeumban, ahol volt kosárfonó, kovács, juhász és cipész is.
A több, mint 10 hagyományőrző mesterség munkájába nem csak bepillanthattak az érdeklődők, hanem az elhivatottak ki is próbálhatták azokat az ideiglenesen felállított műhelyekben.
Szikszai Balázs juhász családjában a juhász mesterség 200 évre vezethető vissza, az ő szépapja is juhász volt. „Sajnos jelenleg ebből a szakmából nem lehet megélni, de a hagyomány ápolása számára nagyon fontos. Biztos benne, hogy lesz, aki ezt a mesterséget vigye tovább, ha ő már nem is bírja, mivel népes családból származik” – nyilatkozta a Promenád24-nek.
Azért kicsit csalódott volt, mivel a pénteki és szombaton napon úgy érezte, nem érdeklődtek elegen a mestersége után.
Gulyás Jánosné Csanádpalotáról érkezett, a cipész mesterséget mutatta be. Édesapja, Kovács Péter volt az utolsó cipész a településükön.
„A rendezvényre kilátogató iskoláscsoportok között volt olyan gyerek, aki azt kérdezte, hogyan lehet felpróbálni a kaptafát. Számos gyerek a cipész szerszámai közül egyedül csak a kalapácsot ismerte fel” – mesélte mosolyogva Gulyás Jánosné.
Azonban akadt olyan gyermek is, aki tudatosan, célirányosan érkezett szombat délután a makói múzeum skanzen udvarába. Ő az asztalos mester szerszámait, fűrészét szerette volna kipróbálni.