A szegedi Csillagba látogattak a vásárhelyi kdaétok
A Szegedi Fegyház és Börtönbe, a „Csillagba” tettek látogatást a hódmezővásárhelyi Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 11. évfolyamos növendékei.
A látogatást Németh István osztályfőnök a kadétok kezdeményezésére szervezte meg, miután maguk vetették fel, hogy szívesen bepillantanának Magyarország egyik legszigorúbban őrzött intézményének zárt világába. A látogatásról sajnos nem készülhetett felvétel, ám a növendékek így is számtalan élménnyel tértek vissza a kollégiumba. A néhány órás vezetett bemutató során a diákok megtudhatták milyen napirend szerint élnek az elítéltek, milyen körülmények között sportolnak, mit és mikor esznek, de a kísérőik egyéb kérdéseikre is készséggel válaszoltak.