Szijjártó Péter: konzulok segítik a magyar szurkolókat a Ferencváros belgiumi mérkőzésén
Konzulok segítik a magyar szurkolókat a Ferencváros belgiumi mérkőzésén – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videójában közölte: a magyar szurkolók joggal várják a szerda estét, hiszen a Ferencváros elkezdi szereplését az Európa-liga újjászervezett csoportkörében, ráadásul nem is akármelyik csapattal szemben, az Anderlecht lesz az ellenfél.
A mérkőzést Belgiumban rendezik, a Lotto Park nevű stadionban. Az eddigi információk szerint összesen 451 vendégjegy talált gazdára – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy a konzulok ügyeletben lesznek és külön szolgálatot látnak el annak érdekében, hogy a mérkőzésre utazó szurkolók biztonságban és nyugodtan tudjanak szurkolni, és lehetőleg a futballra tudjanak koncentrálni. Négy konzul lesz szolgálatban, hárman a stadionban, a Lotto Parkban, egy konzul pedig az osztrák-német határon Passaunál fogja várni a szurkolói buszt, amely Budapest és Brüsszel között közlekedik. Ugyanez a konzul visszafelé majd a belga-német határon fogja segíteni az átkelést – részletezte a tárcavezető. A határátkelőhelyen, a mérkőzés napján este, addig marad ott a konzul, ameddig szükség van rá, hogyha valaki autóval utazik, akkor azt javasolják, hogy a Németországból Belgiumba történő átlépéshez az Aachen közelében elhelyezkedő, Lichtenbusch nevű autópálya határátkelőhelyet használja. Szijjártó Péter jelezte, hogy most is lesz ügyeleti telefonszám, a +32 490 01 42 87-es szám szerdán reggel 6 órától hívható abban az esetben, ha valaki esetleg bajba kerül. Magyar rendőrök is fognak szolgálatot teljesíteni a stadionban, hogy segítsék a magyar szurkolókat – tette hozzá. „Négy konzulunk tehát, közülük három a helyszínen, egy pedig a határátkelőhelyen fogja segíteni a ferencvárosi szurkolókat. Reméljük, hogy a Ferencváros győzelemmel mutatkozik majd be az Európa-ligában és megörvendezteti mindazokat, akik vállalják a hosszú utazást azért hogy szurkoljanak a kedvenceiknek” – fogalmazott Szijjártó Péter. (MTI)