Jó reggelt Vásárhely
Szeptember 24-én nyugat-délnyugat felől megnövekszik, majd délutántól szakadozni kezd a felhőzet. Több helyen kialakulhat eső, zápor, helyenként zivatar. A délies szelet főként a Dunától keletre kísérhetik többfelé élénk, néhol erős lökések. Napközben 19 és 28 fok közé melegszik a levegő, a Dunántúlon lesz hűvösebb.
Szél István: az egyik legdrágább lehet a közétkeztetés Vásárhelyen a megyei jogú városok között
Az Aprók Őszi Tárlatára is készülnek az NLG-ben
Nyitott udvar vár a Zrínyi Patikában!
Másfél kilométeres szakaszon védekeztek a vásárhelyi katonák
Fordulatos meccsen veszített az SZVSE, újabb vásárhelyi döntetlen
Spinning maratonra várnak Vásárhelyen – tekerj egy jó nagyot az egészséges anyákért és újszülöttekért
Elismeréseket adtak a falu ünnepén Maroslelén
Orbán Viktor: a védekezés vége felé járunk
Nevüket adják-e leköszönő képviselők a vásárhelyiek sanyargatásához?
Ezen a napon történt:
899 – A magyarok a Brenta menti csatában legyőzik Berengár seregét. Ennek nyomán születik „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” ima.
1862 – I. Vilmos porosz király Otto von Bismarckot nevezi ki miniszterelnökké.
1869 – A Wall Streeten kitört tőzsdepánik miatt több ezer üzletember megy csődbe.
1948 – Megalakul a Honda Motor Company.
1949 – Halálra ítélik Rajk László volt belügyminisztert, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást.
1957 – Az FC Barcelona otthonául szolgáló Camp Nou stadion megnyitása.
1996 – A világ nagy atomhatalmai aláírják a nukleáris fegyverek tesztelésének és fejlesztésének tilalmáról szóló egyezményt.
2016 – Teréz körúti robbantás
Szép napot!