Horror áremeléseket fogadott el a vásárhelyi közgyűlés
Megkapta a szükséges támogatást a polgármester a vásárhelyi lakosságot érintő jelentős díjemelésekhez. Hiába mondta februárban a városvezetés, hogy a közétkeztetés drágulását nem a szülőkkel fizetteti meg, most minden Márki-Zay Pétert támogató képviselő úgy döntött, hogy mégis. Jóval drágább lesz a parkolás, valamint a Nyugdíjas Lakópark és a Kovács-Küry Időskorúak Otthonának díjai is.
Rendkívüli közgyűlést tartottak kedden Vásárhelyen. A jelenlegi képviselő-testület az utolsó ülésén alaposan odapörkölt a vásárhelyieknek, horror áremeléseket szavaztak meg.
A Nyugdíjas Lakópark díjtételeit november elsejétől 17,6 százalékkal emelik meg, a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában 18,7 százalékkal növekednek a díjtételek. Utóbbi havi szinten fejenként mintegy harminc ezer forintot jelent. Az előterjesztéseket Márki-Zay Péter polgármester, Berényi Károly és Gyöngyösi Ferenc alpolgármesterek, Gyutay Katalin, Lőkösné Nagy Sarolta, Mester János és Ottlokán Mihály képviselők támogatták, míg Bálint Gabriella és Galambos Kornélné fideszes képviselők nemmel voksoltak.
A közétkeztetés is mintegy 25 százalékkal drágul. Ottlokán Mihály javaslatára a 27 százalékos emelésből néhány forintot elengednek, például a középiskolai ebéd 865 forint helyett 835 lesz. Ennek ellenére még mindig az országban itt kell majd az egyik legtöbbet fizetni a közétkeztetésért a megyei jogú városok között. Sőt, februárban még azt mondták, hogy nem a szülőknek jelent majd többletterhet a szolgáltató Prizma Food Kft. díjemelése, novembertől azonban nekik kerül majd többe.
A parkolás 2025 január elsejétől 250 forint helyett 320 forint lesz óránként. Az előterjesztésben 60 százalékos emelés szerepelt, ezt végül „csak” 28 százalékra mérsékelték. A napi parkolójegy ára 1000 forintról 1280-ra kúszik, a parkolóbérletek árán nem változtattak.
A városvezetés egyértelműen az inflációra hivatkozott mindegyik díjtétel emelésénél. Érdekesség, hogy a Nyugdíjas Lakóparkkal kapcsolatos napirendnél Fejes Péter és Gyutay Katalin is elmondta, hogy a bizottsági ülésen nem támogatta a díjnövekedést, most viszont valamilyen oknál fogva mégis mindketten megszavazták a drágulást.
A mostani a 2019-24-es ciklus utolsó közgyűlése volt Vásárhelyen, a leköszönő képviselők így ezzel vonulnak be a város történelmébe, hogy utolsó ülésükön a nevüket adták a vásárhelyiek pénztárcáját jelentősen megkarcsúsító intézkedésekhez.
A közgyűlésen Benkő Zsolt, Cseri Tamás, Horváth Zoltán, Kis Andrea és Krupiczer Ferenc – szintén leköszönő képviselők – nem vettek részt.