Péntek este tartották a Sportok Éjszakáját
Péntek este megtelt a vásárhelyi Somogyi-domb, 19 órakor kezdetét vette a Sportok Éjszakája.
A rendezvény három helyszínen fogadta a sportolni vágyokat. A Somogyi-domb mellett a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtti téren balettprogramot szerveztek és az Ipoly utcai Relax Fitnessben a konditermet lehetett kipróbálni.
A rendezvény fő helyszíne a Somogyi-domb volt, itt az érdeklődők több mint 10 sportot ismerhettek meg, próbálhattak ki. Négy fajta jóga, kettlebell, kangoo, gerinctorna, rúdtánc és légtorna mellett hawaii tánc és nippon zengo is várta vendégeket.
Meglepetéssel is készültek a szervezők, az Hódmezővásárhely-ISE tortával avatta fel az újonnan átadott hordozható légtorna-keretet, mellyel több kitelepülésre is el tudnak majd látogatni és szemléltetni ezt a sportot.