Fergeteges péntek estével indult a XXXII. Lelei Napok – Rengeteg fotóval!
Az ünnepi testületi ülés után csordultig telt a település főtere az esti 3+2 koncertre.
Pénteken és szombaton tartják Maroslelén a XXXII. Lelei Napok rendezvénysorozatát. A programsorozat pénteken ünnepi testületi üléssel kezdődött, ahol különféle elismeréseket adtak át. A legnagyobb kitüntetést, a Maroslele Községért Díjat idén két honfitársuknak, Tolnay Istánnénak és Török Jánosnénak adományozták. Díjazták még a kiváló, fiatal sportolókat, a 40 évet átlépő házassági évfordulókukat ünneplőket, valamint a település legszebb, leggondozottabb portáinak a tulajdonosait is – erről hamarosan részletesen is beszámolunk.
A faluházban ezt követően helyi alkotásokból és mezőgazdasági termékekből nyílt kiállítás, a főtéren pedig a Bozsó Garázs közreműdésével rally és cross autó bemutató kezdődött.
Este 7 órára – kis túlzással – Maroslele felbillent, lakosságának száma közel megduplázódott. 2015 után ismét – immáron a 40 éves fennállását ünneplő – a főtéren adott bő másfél órás koncertet a 3+2 együttes. A mindenki által kívülről fújt slágereket, mulatós dalokat előadó csapat ezúttal is elvarázsolta a lelei közönséget. Bugyi Zoltán és zenésztársai sok-sok ráadásdallal megénekeltették és meg is táncoltatták a jelenlévőket.
A zenekarvezető portálunknak a koncert előtt elárulta, emlékszik a kilenc évvel ezelőtti lelei koncertjükre is és külön öröm számukra az, hogy ha valahová később is visszahívják őket, mivel ez igazolja azt, hogy még mindig szeretik a zenekart. Bugyi Zoltánnal egy kis exkluzív interjút is készítettünk, ezt hamarosan olvashatják portálunkon.
Az este utcabállal fejeződött be, ahol az Alibi zenekar zenélt, a holnap programokat pedig lent olvashatják: