A német közlekedési miniszterrel is tárgyalt Lázár János
„Bár Németország és Magyarország között széles politikai szakadék tátong, de gazdasági értelemben, az autóipar területén szoros kapcsolat fűz össze bennünket” – írta Lázár János közösségi oldalán.
„Volker Wissing miniszter úrral az autógyártás jövőjéről folytattunk egyeztetést. A német autóipar eredményessége a magyar gazdaság eredményességét hozza magával, ezért elemi érdekünk, hogy az ágazat hosszútávon is eredményes maradjon. Fontos azonban az is, hogy ne köteleződjünk el egy-egy technológia mellett: elektromos, hibrid és benzinüzemű autókat is gyártanunk kell” – hívta fel a figyelmet posztjában az építési és közlekedési miniszter.
Lázár János pénteken Matteo Salvini közlekedési és infrastrukturális miniszterével is tárgyalt, erről bővebben ITT olvashat.