Lázár János semmilyen erdővásárláshoz nem kért és nem kapott engedélyt
Már megint hazudott a baloldali fakenews-sajtó Lázár Jánosról. Az Építési és Közlekedési Minisztérium helyretetette a valótlan állításokat, s tiszta vizet öntött a pohárba.
Lázár János senkitől nem kért és nem kapott engedélyt erdőterület megvásárlására – tette egyértelművé csütörtöki közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium. Korábban az Átlátszó nyomán az országos baloldali média, illetve a közpénzből működő hódmezővásárhelyi önkormányzati sajtó is azt a hazugságot terjesztette, hogy Lázár egy erdőt vehetett meg az államtól Nagy István agrárminiszter külön engedélyével, miközben az állami erdők értékesítését alapesetben jogszabály tiltja. Azonban szó sincs semmi ilyesmiről. Az Építési és Közlekedési Minisztérium tiszta vizet öntött a pohárba, mutatjuk a nyilatkozatot, íme a tények és a valóság ebben az ügyben!
„Lázár János senkitől semmilyen engedélyt nem kért és nem kapott erdőterület megvásárlására. Tegyük helyre a sajtóban megjelent csúsztatást!
Az 5 hektár alatti, gazdasági rendeltetésű erdők értékesíthetők a jogszabályok szabta keretek között. A szóban forgó földrészletet, ahogyan más területeket is az agrárminiszter döntésével jelölték ki értékesítésre, majd a nyilvános hirdetményben megadott határidőben bárki vételi ajánlatot tehetett rá. Az Agrárminisztérium egyetlen esetben sem tudja, ki fog a kiírást követően az ingatlanra ajánlatot tenni. Mindig a legmagasabb érvényes vételi ajánlatot kell elfogadniuk, ahogyan az ez esetben is történt.
Az agrárminiszter tehát csak a földterület nyilvános eladásra történő meghirdetését hagyta jóvá a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően. Lázár János pedig semmilyen erdővásárláshoz nem kért és nem kapott engedélyt, hiszen azt egy mindenki számára hozzáférhető, nyílt eljárásban vásárolta meg, amelyet hozzá hasonlóan bárki megtehetett volna egy magasabb vételi ajánlattal” – rögzítette a tárca.