A környezettudatos közlekedésről szól a hét a Klímanócskáknál (sok-sok fotóval)
Idén is csatlakoztak a vásárhelyi Klímanócskák az Európai Mobilitási héthez, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatos közlekedés fontosságára.
Bozókiné Szabó Ildikó, a Klímanócskák vezetője lapunknak elmondta, európai kezdeményezésre jött létre a mobilitása hét, ők pedig már 15. alkalommal csatlakoztak a felhíváshoz. Minden évben van egy mottója ennek a programnak, ezúttal a mottó a „tér mindannyiunké” volt, így ennek jegyében szervezte meg a foglalkozásokat a Szabadság téri Óvoda Klímanócska csoportja is.
A gyerekek játékos formában, kísérleteken keresztül tanultak a légszennyezés okozta káros hatásokról, beleértve az állatokra, például a beporzókra gyakorolt hatást is. De természetesen előkerült a környezettudatos közlekedés is, a szülői közösséggel együtt pedig otthon környezettudatos járműveket készítettek, szelektív hulladékokból. A szakmai vezető szerint ez különösen érdekes volt a gyerekeknek, hiszen megtapasztalhatták, hogyan lehet széllel, levegővel vagy akár vízzel meghajtani egy-egy járművet.
De voltak kimondottan mozgásos feladatok is a szabad levegőn, amivel azt erősítették a gyerekekben, mennyire fontos a gyaloglás, egyrészt mint környezettudatos „közlekedés’, másrészt mint egészségmegőrzés.
KÉPGALÉRIA
A környezeti káros hatások bemutatására tehát különösen nagy figyelem helyeződött, mint ahogyan arra is, mit és hogyan tehetünk a környezeti terhelés csökkentésének érdekében.
„Egyik legegyszerűbb módja a közlekedés okozta környezeti terhelés csökkentésére a faültetés. Nálunk a kertünkben 25 őshonos magyar gyümölcsfa van, ami most bővült egy meggyfával is” – ismertette Bozókiné Szabó Ildikó.
A mobilitása hét az Európa Parkban zárul, ahol nemcsak a környezettudatos közlekedést gyakorolhatják a gyerekek a biciklipályán, hanem a KRESZ-t is.