Megszenvedett az MTK Hódmezővásárhelyen, továbbjutott a Szeged-Csanád GA
Egy Csongrád-Csanád vármegyei csapat maradt talpon.
Az NB I.-es MTK Budapest 2–0-ra győzött az NB III.-as Hódmezővásárhelyi FC vendégeként a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában, így továbbjutott a legjobb 32 közé. Szintén várhatja az újabb sorsolást az NB II.-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely a Füzesabony otthonában nyert 2–1-re.
Ismerős arcokból nem volt hiány a fővárosiaknál. Két szegedi származású labdarúgó, Horváth Artúr és Molnár Ádin is az MTK kezdőjében kapott lehetőséget, akárcsak a válogatott kerettag Kata Mihály. Korábban szintén magára öltötte többször a budapesti játékosok közül a címeres mezt Bognár István és Kádár Tamás is.
Már a 9. percben vezetést szereztek a heves esőzések után nem túl jó állapotban lévő hódmezővásárhelyi pályán a vendégek Polievka Norbert révén. Ezt követően viszont megbirkózott feladataival a HFC védelme, amely mögött a kapus Vaits Marcell is több bravúrt bemutatott. A 70. percben adódott a legnagyobb egyenlítési lehetőség a Vásárhely előtt, azonban a hazaiak támadója a védők mögé belőtt labdát kapásból a kapu fölé vágta. A hosszabbításban mindent egy lapra feltéve rohamozott a HFC, amely túlságosan kinyílt és az MTK egy kontrából bebiztosította győzelmét és továbbjutását, 0–2.
Bár hatalmas mezőnyfölényben játszott NB III.-as ellenfele otthonában a Szeged-Csanád GA, csak a 43. percben szerezte meg a vezetést. Ekkor Varga Balázs ugratta ki Márkvárt Dávidot a jobb oldalon, a második hullámban érkező Haris Attilának passzolt, aki higgadtan a jobb alsó sarokba belsőzött, 0–1.
Borvető révén kis híján szegedi góllal indult a második félidő. A kapuson már túljutott a labda, de egy hazai védő a gólvonalról mentett. A 67. percben jött a szegedi hideg zuhany. A felezővonalnál vesztettek labdát a vendégek, Nagy Gergely pedig észlelte, hogy Onódi Ákos kapus kint áll és a félpályáról betalált, 1–1.
Rögtön nagy erőket mozgósítottak a szegediek az előny megszerzéséért. Előbb Borvető fejesét védte a kapus egy szöglet után, a 73. percben viszont már megérkezett a továbbjutást érő gól. Könczey Márk jobb oldalról érkező beadását a Lamin Sarr fejelte be, 1–2.
Hódmezővásárhelyi FC–MTK Budapest 0–2 (0–1)
MOL Magyar Kupa, 3. forduló. Hódmezővásárhely, vezette: Hanyecz Bence (Bornemissza, Vrbovszki).
HFC: Vaits – Gréczi, Simon D., Mahler, Sipos G., Pleszkán (Kónya, 88.), Dóra D., Zana, Zámbori, Hegedűs (Rabecz V., 78.), Povázsai. Edző: Szűcs Róbert.
MTK: Csenterics – Antonov, Kata M., Bognár I. (Végh, 78.), Jurina, Horváth A. (Kosznovszky, a szünetben), Polievka (Molnár R., 64.), Hej, Molnár Á. (Kovács P., 86.), Beriashvili, Kádár. Edző: Horváth Dávid.
Gólszerzők: Polievka (9.), Molnár R. (93.).
Füzesabony–Szeged-Csanád GA 1–2 (0–1)
MOL Magyar Kupa, 3. forduló, Füzesabony, vezette: Muhari Gergő (László I., Vargha T.).
Füzesabony: Rácz – Berki (Ambrus Zs., 59.), Hajnal (Kiss Á., 80.), Juhos, Oláh (Ujvári, 80.), Kaló (Nagy G., 59.), Nagy Á., Németh, Bocsi, Orosz, Olasz (Szanku, 59.). Edző: Jeney Gyula.
Szeged-Csanád GA: Onódi – Szilágyi, Haris (Biben, a szünetben), Mohos (Sarr, a szünetben), Könczey, Varga B. (Palincsár, 89.), Borvető, Tóth B. (Gera N., 92.), Kurdics (Pejovics, a szünetben), Lacza, Márkvárt. Edző: Michael Boris.
Gólszerzők: Nagy G. (68.), ill. Haris (44.), Sarr (72.).