Az eső sem szegte kedvét a Hagymafesztivál közönségének
Szombat délután a fesztiválra kilátogatókat „Hagyma” üdvözölte lelkesen, akivel mindenki kezet fogott és szelfizett.
A mezőgazdasági termékkereskedők strandjánál mindig akadt vevő. A rossz időjárás ellenére is számos érdeklődő sétált szombat délután a Makói Hagymafesztivál árusai között.
Bakanlistánkon szerepelt a Makói Hagymafesztivál, így az idén ezt meg is valósítottuk. – árulta el a Pormenád24-hu-nak Mosonyi József és felesége szombat délután a fesztiválon. A házaspár Nagykanizsáról kedden érkezett a városba. Azóta mindennap fürödtek a Hagymatikumban és lelkesen látogatják a fesztivál összes programját. A borús időjárást sajnálják egy kicsit, de nem engedik, hogy az eső kedvüket szegje.
A Dzsúdló koncertre, az eső áztatta idő ellenére is akadtak, olyanok, akik már szombat reggel óta foglalták helyüket a színpad előtt. A lelkes csapat a színpadon zajló programokat táncolva, tapsolva kísérte.
A délután a különböző stílusú táncegyütteseké volt a színpadon, majd őket követték a koncertek a Diary of Sarah, a Hangovers and the Sober és a Dzsúdló.
Pityer Ildikó