Gazdálkodni kellene és nem garázdálkodni Vásárhelyen Szél István szerint
A Fidesz hódmezővásárhelyi elnöke Facebook-oldalán reagált a városvezetés azon bejelentésére, hogy jelentős ár és díjemelést terveznek.
A politikus ezt írja oldalán, elsősorban Márki-Zay Péter polgármesternek címezve szavait.
Szóval, akkor ár- és díjemelés, azaz drágulás lesz Hódmezővásárhelyen. Többet kell majd fizetni a parkolásért, a menzán, sőt a Nyugdíjas Lakóparkban is, plusz elbocsájtások várhatók. Márki-Zay Péter szerint nagyon meg kell húzni a nadrágszíjat, mert egyébként nem lesznek fejlesztések.
Ez mellébeszélés, az igazság elkendőzése.
Képzeljük el, hogy évekig szidalmazzuk a szomszédot, ócsároljuk minden megmozdulását, becsméreljük a munkáját, a kertjét, a családját és gyakorlatilag bármit, ami őt érinti. Mindezt persze naponta kitesszük a Facebook-ra is. Utána átmegyünk hozzá és kölcsönkérünk 10.000 forintot fizetésig. Vagy a fűnyíróját.
Nyilván nem fog adni semmit. Én se adnék. Sőt, Ön sem és igaza lenne.
Márki-Zay Péter most így járt és így fog járni, ha nem változtat. Nincs szövetségese. S ha neki polgármesterként nincs, akkor a városnak sincs. Összeveszett mindenkivel, aztán csodálkozik, hogy semmire nem jut, (kivéve persze a választások előtti kampánydorbézolásokra, azokra jutott, akkor ürült ki a kassza) így díjakat kell emelni.
Számos ellenzéki vezetésű várost és azok vezetőinek munkásságát ismerem, követem, akik nem akarták felakasztani a kormány tagjait, nem kiabáltak fűt-fát, hazugságot minden nap, hanem a településük érdekében kijárták/kijárják a forrásokat, azaz együttműködtek. Egy polgármester ugyanis a választópolgárok egészét és nem egy részét képviseli. Nem is saját magát.
Gazdálkodni kellene és nem garázdálkodni‼️
A drágulás árát mindenkinek meg kell majd fizetni, annak is aki rá szavazott és annak is akinek nem.
Ui: Polgármester Úr! Lapozd àt a jelenlegi hódmezővásárhelyi költségvetést, van ott még felesleges kiadás, ha azt lecsökkented, nem kell ilyen horrorisztikus emelésre készülnöd.
Ui 2.: S még mielőtt a szolidaritási adóra fognád a megszorításokat, mert ezt fogod tenni: más, hasonló város is megfizeti ugyanezt az adónemet.