A Makói Hagymafesztiválon kezdte meg az önkéntes véradási hét akcióját a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ
A délelőtt tartott sajtótájékoztatóra a Korona Konferencia Központ földszinti termében került sor a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetével közösen.
Varga Márta, a Civil Közösség munkatársa elmondta, mindig csatlakoznak a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága által kezdeményezett véradó héthez. Ez évente két alkalommal, tavasszal és ősszel kerül megrendezésre. A civil emberek tisztában vannak az önkéntesség fogalmával. Munkájuk eredményeként évről évre egyre több az önkéntes véradó.
Nagy a vérhiány az egész országban – hangzott el a sajtótájékoztatón, így kérik, aki teheti adjon vért. Erre szeptember 16. és 20. között 5 vármegyei településen, 7 helyszínen 13 alkalommal lesz lehetősége azoknak, akik így kívánnak segíteni beteg társaikon.
A XI. Civil véradó hét fővédnöke, Szabó Imre, a Délmagyarország szerkesztőségének makói munkatársa elmondta, egy évvel ezelőtt veseátültetés során volt szüksége vérre a műtétnél. Hálás azon véradóknak, akik vérét a műtét során felhasználták, hiszen nélkülük, most nem állhatna itt. A véradás életet ment, nem egy szlogen, hanem kőkemény valóság.
Szalainé Baráth Nikoletta, a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete Makói területi munkatársa elmondta, minden egészséges felnőtt ember adhat vért, személyazonosító okmány és TAJ kártya kell hozzá.
Aki segíteni szeretne és ezáltal életet menteni a XI. Civil véradó héten az alábbi helyszíneken és időpontokban teheti meg.
Makó, Kórház u. 2. 09. 16. hétfő: 08:00-13:00
Deszk, Tempfli tér 10. 09. 16. hétfő: 14:00-16:30
Szeged, Honvéd tér 4. Intézet 09. 16. és 17. hétfő, kedd: 07:00-14:00 09. 18. és 19 szerda, csütörtök: 10:00- 18:00 valamint 09. 20. péntek: 07:00-14:00
Szentes, Sima Ferenc u. 44-58. 09. 17. és 18. kedd, szerda: 07:30-12:00 és 09. 19. csütörtök: 13:00-17:00
Hódmezővásárhely, Klauzál u.105. 09.18.szerda: 08:00-11.00
Hódmezővásárhely, Dr. Imre J. u. 2. Intézeti véradás 09. 19. csütörtök: 08:00-13:00
Pityer Ildikó