Kezdődik a XXI. Őszirózsa Természetismereti Vetélkedő!
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság immár huszonegyedik alkalommal szervezi meg az Őszirózsa Természetismereti Vetélkedőt. A megmérettetésre ezúttal is az ország egész területéről jelentkezhetnek az általános iskolák 5-8. osztályos tanulóinak háromfős csapatai.
Az eddigiektől eltérően idén a vetélkedő ősszel indul és a következő év tavaszán fejeződik be. Az első fordulót most is levelezős formában bonyolítjuk le, melyhez a feladatlap word és pdf formátumban tölthető le. A kitöltött feladatlapok beküldési határideje 2024. szeptember 20. péntek. Az eredményhirdetésre legkésőbb szeptember 27-én sor kerül.
Az elődöntőből a nyolc legtöbb pontszámot elért csapat jut be a középdöntőbe, melyet október 8-án, 9.00 órától rendezünk meg Biharugrán, a Bihari Madárvártán. Innen a legjobb öt csapat kerülhet a döntőbe, melynek helyszíne a hagyományokhoz híven most is a dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont lesz. A döntő időpontja: 2025. április 22-én, 9.00 óra