Több mint 3,5 millió forintot úsztak össze a gumikacsák
Rekordbevételnek számít a 3,6 millió forint, ami a múlt szombati HRP IX. Rotary Jótékonysági Gumikacsa Versenyen gyűlt össze. Ezt az összeget a klub szívbeteg gyermekek életmentő műtétjére fogja fordítani, ahogyan azt a korábbi években is tették.
“Hálásak vagyunk, hogy idén is ilyen sokan váltottak kacsajegyet, vagy pedig gumikacsa figurát vittek haza adományért cserébe. A jótékonysági akcióinkat igyekszünk mindig úgy megszervezni, hogy a jó cselekedetet valahogyan megköszönjük. A kacsaverseny esetében a nézők létszáma alapján a verseny izgalma és a közös szurkolás is egy jó családi programnak bizonyult, de akik kacsajegyet váltottak nyerhettek is. A támogatóink több mint 2 millió forint értékű ajándékokat ajánlottak fel, amelyeket az első 150 és az utolsó, ötezredik helyen befutó kacsa sorszámával megegyező adományszelvény tulajdonosai nyerhettek meg” – ismertette a rendezvény koncepcióját Ződi-Sipos Mária, a Rotary Club Szeged Dóm kommunikációs felelőse.
A főnyeremény idén egy X-Box, de az ajándékok között találhatóak még értékes utalványok például éttermekbe és cukrászdákba, valamint sok tárgyi nyeremény is.
A nyeremények és a nyertesek listája a www.rotarykacsaverseny.hu oldalon tekinthető meg. A szerencsések az ajándékokat október 7-éig a Juhász Ügyvédi Irodában (6722 Szeged, Kálvária sgt. 19.) vehetik át, amihez fontos, hogy a nyertes kacsajegyüket is magukkal vigyék.
Akik nem látják számukat a listán se csüggedjenek! A szervezők elmondták, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján sajnos nem mindegyik nyeremény kerül átvételre, ezért úgy döntöttek, hogy a megmaradt ajándékokat a 150. helyezettet meghaladó sorszámok tulajdonosainak adják az eredeti beérkezés sorrendjében. Arra bátorítanak mindenkit, hogy október 7-én újra nézzék még az oldalt, hiszen ekkor hozzák nyilvánosságra az új listát.
Forrás/fotó: Rotary Club Szeged Dóm