Vásárhelyi csapaté a legjobb lecsó az idei szentesi fesztiválon (képgalériával)
A Vásárhelyi Ízök Fesztiválcsapata székely ízvilágú lecsójukkal érdemelte ki az arany fakanalat.
23. alkalommal rendezték meg a Szentesi Lecsófesztivált a hétvégén. Ez alkalommal is a velejét a szombati főzőverseny adta, amelyen most 180 csapat versengett a legjobb lecsó címért.
Köztük volt idén is a Vásárhelyi Ízök Fesztiválcsapata, akik székely ízvilágú lecsójukkal érdemelték ki az arany fakanalat.
„A vásárhelyi mentalitást és más nép ízvilágának fúzióját szerettük volna bemutatni, természetesen a hagyma-paprika-paradicsom Szentháromságának mentén. Sok nemzetnek van lecsója, sok nemzetnek nincs, de utóbbiaknak is megvan hozzá a tudásuk és ízviláguk is. Ilyenek a székelyek is, nincs lecsójuk, de minden adott nekik is. Mi az ő ízvilágukat idéztük meg a lecsónkkal. Paprika, paradicsom és hagyma, eddig hagyományos magyar és vásárhelyi vonal, majd került bele szilva is, ez kellemes, enyhén édeskés ízt kölcsönzött és szintén az erdélyi konyha egyik alap eleme. Tettünk még bele húsos kolozsvári szalonnát, később pedig fokhagymát, ez is a székely ízvilágot testesítette meg, ugyanúgy, mint a gomba (szedett és szárított formában is), és az olyan zöldfűszerek, mint a csombor, a lestyán és a tárkony is. Emellett paprikát töltöttünk meg kukorica darás, füstölt húsos- darált húsos raguval, ezekből gombócok is készültek. Ezek voltak a betétek. Azt szerettük volna, ha egy fúziós étel jön létre. Grilleztünk hozzá padlizsánt, gombát, valamint micset is sütöttünk tárcsán. „Tunkolónak” pityókás kovászos kenyeret sütöttünk” – nyilatkozta lapuknak Csáki Zsolt, a Vásárhelyi Ízök Fesztiválcsapatának „főnöke”.
Hozzátette, a korábbi években mexikói és görög ihletésű lecsót is készítettek, eltökélt szándékuk ugyanis, hogy a magyar és más nemzetek ízeit kombinálva egy új, harmonikus és természetesen nagyon finom ételt alkossanak.
Övék tehát az arany fakanál, a 180 induló csapatból! Gratulálunk!
És hogy milyen lecsók voltak még?
Találkoztunk cukkinissel, krumplissal, rizses-virslissel, tarhonyással, füstöltkolbászos-virslissel, kelkáposztással és árpa gyönggyel készülttel is többek között. Nemcsak bográcsban, üstben is készültek a mennyei étkek.
Kóstolni is lehetett idén is, és sokan ebédhordókat is hoztak és abban vitték haza a lecsó fellegvárából a bográcsos finomságokat.
A hangulat fantasztikus volt és baráti idén is, közben leginkább helyi és térségi formációk fellépései színesítették a kavalkádot. A rendezvényt tűzijáték zárta.