Utánajártunk a tragédiának: így száradtak csonttá a Kakasszéki-tavak
A súlyosan aszálysújtotta térség egyik legnagyobb okökatasztrófájaként kiszáradtak a Kakasszéki-tavak. Elpusztult a sok hal, hüllő és kétéltű, lassan eltűnnek a madarak, továbbálltak az itt élő gerincesek. Körbejártuk a vidéket és megkérdeztük a horgászegyesületet, mi történt és történhet a jövőben.
Mint megírtuk, a Kakasszéki szanatóriumtól a Gyopárosi tavakig húzódó Kakasszéki tavak amióta világ a világ vízzel és gazdag élővilággal voltak tele (mint kiderült, egy már korábban is tapasztalt hasonló jelenség ellenére is). Aztán 2022-ben, a szintén extrém aszályos nyáron már megmutatkoztak a kiszáradás jelei. Akkor a tavak több pontján a sekélyes részek szárazra kerültek és a meder is kirepedezett. A Székkutasi Horgász Egyesület oldalára feltöltött képek és infók alapán írtunk cikket és megígértük, utánajárunk. Nos, a valóság még borzasztóbb, mint a képeken.
A tavak környéke is lehangoló képet mutat, a földek sárgák, aszottak, kiszáradtak, tízcentis por borítja a földutakat. A tó széle közvetlenül még itt-ott zöldell, de zömében a szárazságot jól tűrő, sztyeppei jellegű fajok találhatók meg, a többi növény csaknem eltűnt, vagy kiszáradt, vegetál. A 3-as és 4-es tavak gátjánál található befolyó alatt még van 10 centis víz, de a pár négyzetméteres felület inkább posvány már, mintsem vízi élettér. A korábban kitaposott gát elvadult, járhatatlan a nád itt még tartja magát, és látszódik, régóta nem járt itt senki, de minek is járt volna. A meder csontszáraz, kirepedezett, benne éktelenkednek a magányos stégek és karók, csak a nádas tövében csillog még némi nedvesség. A hármas tó medrében egy ágakból ki tudja mikor behordott és ki tudja mikor utoljára etetett haltartó akadó árválkodik, nem messze pedig egy szénabála is csúfoskodik. A kettes tó medre még helyenként fekete, de víz már nemigen, inkább iszap és sár látszódik a mélyebb részeken. A korábban jellemző buja és gazdag élővilágnak nyoma sincs, nemhogy halat de még csak haltetemet és csontokat sem látni, és a halpusztulásra jellemző dögszag sem érződik a még vizes nádasokból. Nem látni békát, kígyót, teknőst sem, de madár is alig lakja már a part menti növényzetet és vélhetően az itt tanyázó gerincesek, például a vidrák is rég továbbálltak már.
Hogy hogyan jutottunk el idáig, meg lehetett-e volna e katasztrófát akadályozni, vagy enyhíteni és hogy mi lesz ezután annak próbáltunk utánajárni. Megkerestük a terület vízkezelőjét, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságot, de onnan még választ nem kaptunk, de amint válaszolnak, megírjuk. Megkerestük a Székkutasi Horgász Egyesületet, mint a vízterület horgászati jogával bíró szervezetét, ahol Rostás János elnök készséggel válaszolt kérdéseinkre.
A körülmények ismeretéhez érdemes a kályhától, vagyis a kezdetektől elindulni. Az egyesület 1980-ban alakult. Ekkor a vízterület még állami kezelésben állt és megnevezése belvízvédelmi csatorna volt, nem pedig tó. Erre az akkor alakult egyesület halgazdálkodási jogot kapott. Semmi más jogkörrel, sem területtulajdon és vízkezelési jog nem tartozott hozzá. Ez a status quo tulajdonképpen azóta sem változott jottányit sem. Miközben a különféle jogok, különféle kezekbe kerültek, az egyesület csak és kizárólag halgazdálkodási joggal rendelkezett. A földkárpótlások idején, a rendszerváltás után ráadásul valahol hibát is vétettek, a tavakat és a nádast a környező földekhez mérték, aranykorona nélküli, vízállásos mocsár-nád megnevezéssel. Így a területek magánkézbe kerültek és mindez csak később derült ki, erről az egyesület nem kapott tájékoztatást. A halgazdálkodási jog részleteibe most nem mennénk bele, aki akarja itt átböngészheti.
De legyen elég annyi, a kötelezettségeken, a horgásztatáson és haltelepítésen kívül nemsok jogosítványt biztosít.
Az elnök emlékeztetett, 1987-ben már történt hasonló Kakasszéken. Akkor a kettes tó vészesen kezdett kiszáradni, a 3-as és 4-es tóból kellett átszivattyúzni a vizet és onnan kimenteni a halat, hogy a kettest, mint akkori fő területet megmentsék.
Ezt követően a rendszerváltás után újabb változások történtek. A területet természetvédelemre elkészített területté, Natura 2000-es területté nyilvánították.
Az elmúlt négy év aszályos időszakai idején már egyszer kritikussá vált a helyzet a tavaknál, akkor hosszas utánajárás után az ATIVIZIG-nél megnyitották az Orosháza-Nagymágocs összekötő útnál található zsilipet és vizet kaptak a tavak. Ezután megkezdődött az Orosháza-Nagymágocs útszakasz felújítása, mely a csatornákat is érintette, a gravitációs lejtés megszűnt, csakis szivattyúkkal kerülhetett víz a csatorna túloldalára, az pedig árammal működik, ez pedig pénzbe kerül – összegzett Rostás János. Erre az egyesületnek értelemszerűen nem volt pénze, de nagyon sok értelme sem lett volna, mivel a csatornában sem volt víz. A körülményeket és az egyre aszályosabb éveket látva az egyesület megkereste a Körös-Maros Nemzeti Parkot, hiszen nemcsak a horgászat és halak kerültek veszélybe, de területen rengeteg védett állat, mint említettük teknős, kígyó, kétéltűek éltek, ráadásul egy madárátvonuló és fészkelőhelyként is ismert volt a nádas. Sirályok, búvárok, vöcskök, récék, sőt még ludak is állomásoztak a nádasok közti „lagúnákban”, nem beszélve az itt fészkelő nádi énekes madarakról, ragadozókról, valamint a sok vidracsaládról. A természetvédelem válaszából kiderült, megoldható lenne ugyan a vízutánpótlás, de mindez elég bonyolult és sok pénzbe kerülne. Erre megintcsak nem volt anyagi kerete az egyesületnek, mondta az elnök – többet pedig már nem tudtak tenni.
Rostás János úgy összegzett, amit lehetett, az egyesület vezetősége mindent elkövetett, de csodát sajnos nem tudtak tenni. A jövőt tekintve úgy nyilatkozott, személetváltással és a természet kegyének köszönhetően van halvány esély arra, hogy egyszer ismét vízzel teljen meg a tavak medre. Ezt erősíti meg a vízkezelő egyesület korábbi megkeresésére küldött levele, melyben azt írják, a szakaszmérnökség területén lévő vízpótló rendszerekbe sajnos a Kakasszék-Szentetornyai csatorna (és így a Kakasszéki tavak) nem kapcsolhatók be. Horgászati hasznosítású vízpótlás csak természetes úton, a vízgyűjtőre hullott csapadékból keletkezik. A településről érkező csurgalék vizek mennyiségi és minőségi értelemben nem tekinthetők megfelelő vízbázisnak. Sajnos az Alföldet sújtó aszály negatív hatásaként kell a kialakult állapotra tekinteni, aminek jövőbeni ismételt kialakulása nem zárható ki.
Az egyesület jelenleg közel 100 fővel működik, de a jövőben saját víz nélkül lesz kénytelen folytatni.
Ha pedig valaki arra kíváncsi, hová lett az itt élő temérdek hal, biztosat nem lehet mondani. Vélelmezhető, hogy az apadó vízben az elmúlt év, évek, hónapok alatt a madarak, egyéb állatok elfogyasztották az apraját, a nagyokat pedig, mivel őrizni folyamatosan a tavakat képtelenség, feltehetően rabsicok fogták ki és vitték el.
Cikkünk írása során olyan jelekre lettünk figyelmesek és olyan adatokat kaptunk, melyek fentieknél még súlyosabbak. A Vásárhelyi puszta, a Vásárhely és Székkutas környéki, viharsarki területek a súlyos aszály következményeként az elsivatagodás, a sztyeppei körülmények kialakulásának jeleit mutatják. A későbbiekben írunk erről is.
Címkék:
Székkutas Körös-Maros Nemzeti Park aszály madarak tragédia szárazság kakasszék ATIVIZIG katasztrófa halak tavak meder kiszáradás élővilág horgászegyesület sivatagodás
