Vízilabda: sima vereséggel zárta az évet a HSVC
A vásárhelyieknek esélyük sem volt Tatabányán. Az utolsó előtti helyre csúszott vissza féltávnál Barna Tamás együttese.
A 13. fordulót rendezték a férfi vízilabda OB I/B-ben, vagyis a csapatok a pontvadászat feléhez érkeztek. A Hódmezővásárhelyi VSC Tatabányán próbálta megtörni szeptember vége óta tartó nyeretlenségi sorozatát, ám sajnos nem járt sikerrel. A hazaiak hamar lerendezték a meccset, állva hagyták a vásárhelyieket. A második negyed 6. percéig kellett várni a HVSC első találatára, addig a tatabányaiak már ötöt berámoltak, s 5-0-ra vezettek. A harmadik felvonás közepénél hízott a legnagyobbra az előnyük, amikor is 8-2-t mutatott az eredményjelző. A vége 10-6 lett, tükrösima győzelem a vendéglátó együttesnek.
Tizenhárom forduló után, vagyis féltávnál a HVSC így 9 pontos, s két győzelemmel, három döntetlennel, nyolc vereséggel a tizenharmadik, azaz az utolsó előtti a tabellán, miután a Neptunt idegenben verő Kecskemét is megelőzte a mieinket. Folytatás 2024-ben.
Férfi vízilabda OB I/B 13. forduló:
Tatabányai VSE – Hódmezővásárhelyi VSC 10-6 (2-0, 4-1, 2-3, 2-2). Tatabányai Sportuszoda, vezette: Fodor Rajmund, Varga Márk
Gólszerzők: Fekete Bálint 3, Szőke Benedek, Niklász Ádám Károly 2-2, Kósi Kelly Dominic, Galler Csaba János, Gombos Ádám, illetve Chilkó Márton 3, Nagy Benedek, Benkő Martin, Liubinsky Ihor 1-1
Fotó: Facebook/HVSC (archív)