Szilveszteri dallal jelentkezett a Konyha zenekar
Dőlnek a karácsonyi slágerek, a Konyha zenekar azonban a szilveszterhez nyúlt, éppen azért is, mert erről az ünnepről sokkal kevesebb dal születik.
Szepesi Mátyás, a Konyha zenekar frontembere, dalszerzője a Rádió7-ben elmondta, az Én és a pezsgőm nem az a tipikus féktelen, extrém vidám sláger, mert a szilveszter Mátyásnak sem erről szól. Mi több, nem szereti a kötelező dolgokat és a kötelező vidámságot sem, az év utolsó napjához pedig éppen ez szokott társulni és nem feltétlenül kitörő öröm övezi az év utolsó napját.
A dalban a szilveszterrel kapcsolatos gondolatait fogalmazta meg, és van egy kis keserédes beütése, mint magának az életnek is. Maga az ötlete ennek a slágernek egyébként már tizenéve megvan, de csak most készült el.
Szepesi Mátyás még elmondta, jövőre érkezik a 6. albumuk, és több dalon is gondolkodnak már 2024-ben.
Íme az Én és a pezsgőm!
„Cheers”!