Törvényben rögzítették: a bevándorlóknak Magyarországon tartózkodni nem alapjog
Szigorú törvény született. A Parlament kimondta: a magyarországi tartózkodás idegen állam polgára számára nem alapjog.
A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és itt-tartózkodásáról hozott törvényt hozott az Országgyűlés. A kétharmados támogatást igénylő jogszabályt 141 igen szavazattal, 49 ellenvoks mellett fogadták el.
A jogszabály kimondja: a magyarországi tartózkodás idegen állam polgára számára nem alapjog. Külföldi kizárólag a magyar állam által elfogadott célból, jogcímen, ideig és feltételek teljesülése esetén tartózkodhat Magyarországon. Azt is tartalmazza, hogy „csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van. A vendégmunkások csak korlátozott ideig tartózkodhatnak Magyarországon, ezt követően el kell hagyniuk az országot”.
A jogszabály szerint a magyarországi tartózkodás lehet rövid időtartamú – fél éven belül legfeljebb 90 nap –, amelyhez főszabály szerint vízum szükséges, tartós, vagyis legalább 90, legfeljebb 180 napos, valamint huzamos, ami főszabály szerint határozatlan idejű. Tartós tartózkodás jogcíme lehet vállalkozási vagy befektetési, lehet vendégmunkás jogcím, kérhető munkavállalási célból magasan képzett személyként vagy úgynevezett nemzeti kártyával, vagy egyéb okból, például tanulmányi, gyógykezelési vagy kiküldetési célból. Huzamosan az tartózkodhat Magyarországon, aki korábban valamilyen jogcímen bevándorlási vagy letelepedési engedélyt kapott, a jogszabály hatályba lépésétől kezdve pedig az, aki ideiglenes tartózkodási kártyát, nemzeti tartózkodási kártyát, vagy EU tartózkodási kártyát kapott.
A törvény kivezeti a letelepedett fogalmát a jogi státusok közül, a hatályba lépése után letelepedési engedélyt nem lehet szerezni. A törvény hatályon kívül helyezi a vendégmunkástörvényt, egy egységes idegenrendészeti törvényt létrehozva. A jogszabály lehetőséget biztosít a családi együttélésre meghatározott keretek között, de a családegyesítés a vendégmunkások számára nem biztosított.
A kormányhivatal a szezonális és a nem szezonális vendégmunkások esetében is eljárást folytat annak vizsgálatára, hogy az adott álláshely betölthető-e magyar munkavállalóval. Egy beruházás megvalósítása érdekében akkor alkalmazható vendégmunkás, ha a foglalkoztató erről megállapodik a magyar állammal, annak engedélye pedig csak az előzetes csoportos munkavállalási jóváhagyásban meghatározott időtartamig terjedhet, de legfeljebb három évre adható ki. A vendégmunkás-tartózkodási engedélyt azok a vendégmunkások kaphatják meg, akik minősített kölcsönbe adón vagy kedvezményes foglalkoztatón keresztül érkeznek Magyarországra. Az engedély lejártakor a foglalkoztatónak gondoskodnia kell arról, hogy a vendégmunkás hat napon belül elhagyja az országot.
A foglalkoztatási célú és vendégmunkás-tartózkodási engedélyek évente kiadható számát a gazdaságfejlesztési miniszter határozza meg. A kereten belül az azonos állampolgárságú külföldiek aránya nem lehet nagyobb 25 százaléknál. A vendégbefektetői jogcím állandó itt-tartózkodásra nem ad lehetőséget, csupán határozott idejűre, a jogszabály pedig esetükben nemzetbiztonsági ellenőrzést ír elő.
Illusztráció: MTI/Balogh Zoltán