Ez állati: apró, királyi madarak bukkantak fel a marosi erdőkben!
A Maros-menti erdőkben kirándulva Magyarország legkisebb madarait is megcsodálhatjuk decemberben. Nem, nem az ökörszemről van szó! Az éles, sípoló hangot kell figyelni. Mutatjuk, ki a király!
A téli időszakban a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén is gyakran találkozhatunk hazánk legkisebb madaraival, a királykákkal. Ezek az apró énekesek néha egészen közel jönnek az emberhez – tudta meg lapunk a nemzeti parktól.
Mint kiemelik, sokan úgy gondolják, hogy az ökörszem a Magyarországon előforduló legkisebb madárfaj. Ez azonban nem így van, ugyanis a sárgafejű és a tüzesfejű királykák még nála is kisebbek. Az ökörszem 8-10 grammos testtömegéhez képest a királykák mindössze 4-6 grammosak, testhosszuk pedig körülbelül 9 centiméter. Karcsú, vékony lábú, vékony csőrű énekesmadarak. A sárgafejű és a tüzesfejű királykák egyforma színezetűek: testük nagy része alapvetően zöldes-barnás árnyalatú, szárnytollaik sötétebbek, és egy keresztirányú, világos sáv húzódik a szárnyukon. Mindkét faj fejtetőjét egy nagyon élénk, feltűnő kis tollbóbita díszíti. Ez a bóbita a sárgafejű királykánál általában élénk citromsárga, a tüzesfejűnél pedig egy lángnyelvhez hasonlóan az élénk citrom- és narancssárga árnyalatai találhatók meg benne. A két fajt leginkább az különbözteti meg egymástól, hogy a tüzesfejű királykának van egy fehér szemsávja, a sárgafejűnél viszont ez hiányzik.
Mindkét faj költ hazánkban. Fészkeléskor általában a zárt domb- és hegyvidéki fenyveseket részesítik előnyben. Apró termetükön túl a költési stratégiájuk is különlegessé teszi őket, mert évente két fészekaljnyi fiókát nevelnek fel úgy, hogy a tojó már akkor költeni kezd a második fészekben, amikor az első fészekalj fiókái még kis sem repültek. Ilyenkor az első fészekalj fiókáiról való gondoskodás teljes mértékben a hímre hárul.
A királykák rövidtávú vonulók. Az Észak-Magyarországon költő példányok az ország déli tájain töltik a telet. A Maros folyó mentén nem költenek, így nyáron ott csak ritkán láthatunk kóborló királykákat, télen viszont gyakran megfigyelhetők. Idén is már december elején találkozhattunk velük a Maros-menti erdőkben. Mivel nagyon aprók, ezért nehéz őket észrevenni, viszont éles, sípoló hangjuk messziről elárulja jelenlétüket. Ha egyhelyben maradunk, akkor az élelem után kutató apró madárkák akár egy-két méterre is megközelítenek bennünket. Csőrszerkezetük nem teszi lehetővé a magvak fogyasztását, ezért télen is rovarokkal táplálkoznak. A fák, bokrok minden egyes négyzetcentiméterét átvizsgálják, a kéregrésekben, odvakban megbújó apró rovarokat keresgélik.
A királykák nemcsak az erdőkben, hanem akár a kertekben, parkokban is megjelenhetnek, főként az örökzöld fákon, cserjéken – tájékoztatott a nemzeti park.
Fotó: Kmnp.hu/Balla Tihamér