A vártnál kisebb volt a sztrájk támogatottsága a Volánbusznál
A sztrájk második napja azt bizonyította, hogy az autóbusz-vezetők közel kétharmada továbbra is inkább a tárgyalóasztalnál küzdene a 2024-es bérfejlesztésért, nem látja még indokoltnak a munkabeszüntetést.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés második napján tapasztaltak szerint a Volánbusz munkavállalóinak óriási többsége nem támogatta a munkabeszüntetést, a sztrájkban ugyanis a teljes dolgozói állomány mindössze 14 százaléka vett részt.
A hétfőn 16 órakor összesített adatok szerint – a szakszervezet számításaival és közléseivel ellentétben –– a munkabeszüntetésben részt vevő autóbusz-vezetők aránya a teljes állományukhoz képest 21 százalék, a hétfőn dolgozók létszámához képest pedig 39 százalék volt. Az adatok ugyanakkor vármegyénként jelentős különbségeket mutatnak.
A Volánbusz vezetése továbbra is elkötelezett abban, hogy – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – még januárban megkösse a 2024-es évre vonatkozó bérmegállapodást a munkavállalókkal.