Vízilabda: őrült csatában szerzett egy pontot Budapesten a HVSC
A vásárhelyiek előbb négygólos előnyt adtak el az ASI DSE ellen, majd négygólos hátrányból kapaszkodtak vissza. Döbbenetes fordulatos mérkőzést vívtak a felek, majd megosztoztak a pontokon.
Az egyik szemünk sír, a másik nevet a Hódmezővásárhelyi VSC szombati bajnokija után. Tovább tart ugyanis az együttes több mint két hónapos nyeretlensége, pedig megszakadhatott volna a szörnyű sorozat, ugyanakkor a sírból hoztak vissza egy pontot Barna Tamás tanítványai.
A 12. fordulóban a mieink a kilencedik ASI DSE vendégei voltak a fővárosban. A látogatók hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, Benkő Martin, Chilkó Márton és Vigh Csanád dr. vezetésével állva hagyták ellenfelüket. Az első negyed végén 0-3-mat mutatott az eredményjelző, s a folytatásban is sikerült őrizgetni az előnyt, a harmadik felvonás második percében pedig Chilkó értékesített ötméterese után már 6-2-re vezettek a vásárhelyiek. Ekkor azonban jött a sajnos már megszokott rövidzárlat, érthetetlenül visszaesett a mieink játéka. A negyedik játékrész közepéig nem tudtak újra a hálóba találni a HVSC-sek, kevesebb mint kilenc perc leforgása alatt nyolcat rámolt be a hazai együttes, mely ekkor már 10-6-ra ment. Már nem volt hátra négy perc sem, ekkor úgy tűnt, elkerülhetetlen az újabb vereség. Benkő és Chilkó azonban megrázták magukat, mindketten kétszer köszöntek be, hátul pedig nem hibázott többet a Vásárhely, így végül 10-10-zel zárult a találkozó.
Tizenkét forduló után a HVSC így 9 pontos, s két győzelemmel, három döntetlennel, hét vereséggel a tizenkettedik a tabellán. Folytatás december 16-án (szombaton) 11:30-kor a nyolcadik helyezett Tatabánya vendégeként, ez lesz az idei évben az utolsó bajnoki mérkőzés a vásárhelyiek számára. Féltávhoz érkezik majd a pontvadászat, érdemes lesz mérleget vonni!
Férfi vízilabda OB I/B 12. forduló:
ASI DSE – Hódmezővásárhelyi VSC 10-10 (0-3, 2-2, 4-1, 4-4). Budapest, Kőér utcai uszoda, vezette: Kun György, Tordai Gábor
Gólszerzők: Szilvasán Patrik 4, Juhász Ákos 3, Vincze Márk 2, Somlai Tamás 1, illetve Benkő Martin 4, Chilkó Márton 3, Vigh Csanád dr. 2, Liubinsky Ihor 1
Fotó: Facebook/HVSC (archív)