Cseri Tamás: bűnös dolog, hogy Márki-Zay megszüntette több ezer nyugdíjas támogatását
Korábban több mint 5000 szépkorú kapott karácsonyi támogatást Hódmezővásárhelyen, ma kevesebb mint 1500-an. Nem elég, hogy Márki-Zay Péter jövedelemhatárt szabott, de olyan megosztó személyiség, hogy a nyugdíjasok nem is szívesen mennek be segítséget kérni a hivatalba – állítja a képviselő.
Márki-Zay Péter közéleti színre lépése előtt alanyi jogon járt a hódmezővásárhelyi nyugdíjasoknak az év végi önkormányzati támogatás, a jelenlegi polgármester rúgta szét a jól működő rendszert. Ma kevesebb mint harmad annyi szépkorú polgárának nyújt segítséget a város, mint 2018 előtt – erre Cseri Tamás hívta fel a figyelmet a Rádió 7 Közös Nevezőjében.
A fideszes képviselő súlyos hibának nevezte, hogy Márki-Zay regisztrációhoz, kérelemhez és jövedelemhatárhoz kötötte a 65 év felettiek támogatását. Megjegyezte, felháborítónak tartja, hogy a polgármester gazdagnak tartja és kizárja az önkormányzati segítségből azokat az időseket, akinek 142 500 forintnál magasabb a nyugdíjuk. Cseri szerint a szépkorúak pontosan érzik, hogy spórol rajtuk Márki-Zay, s nem is törődik úgy velük, mint a korábbi városvezetők, nem véletlen, hogy évről évre kevesebben jelentkeznek a támogatásért: két éve 2500-an, tavaly kétezren voltak, idén még az 1500-at sem érte el a számuk…
„Márki-Zay polgármestersége előtt Hódmezővásárhely városa minden egyes nyugdíjast támogatott, nem kellett kérelmet benyújtani, a képviselők karácsony előtt elvitték az utalványt a szépkorúaknak. Akkoriban több mint 5000 nyugdíjasnak nyújtottunk segítséget. Ők megszokták ezt, s érezték, hogy gondol rájuk a város, fontosak a vásárhelyi önkormányzat számára. Nemcsak anyagi értelemben nyújtottunk támogatást, de lehetőséget biztosítottunk arra is, hogy mindenki találkozhasson, beszélgethessen a képviselőjével, elmondhassa a problémáit. Úgy gondolom, bűnös dolog volt ezt megszünteti. Joggal érezheti úgy 3-4 ezer nyugdíjas, hogy nem törődik vele a város” – fogalmazott.
Arra is kitért, a 65 év felettiek olyan generációhoz tartoznak, akik úgy nőttek fel, hogy nem szeretnek kérni, szégyennek tekintik azt, ezért is problémás, hogy a városvezetés megszüntette az alanyi jogon járó támogatást. A karácsonyi utalványért korábban minden szépkorú nagyon hálás volt, komoly vétek, hogy Márki-Zay megfosztotta őket ettől. Hozzátette, sokakat Márki-Zay Péter megosztó személyisége is visszatart attól, hogy bemenjenek a hivatalba, s jelentkezzenek a támogatásért.