Falukarácsonyt rendeztek Makó-Rákoson
Összefogásnak köszönhetően nagyon sok ajándékkal érkezett a Mikulás.
Falukarácsonyra várták Makó külterületein élőket kedd este a rákosi művelődési házban. Farkas Éva Erzsébet polgármester a köszöntőjében elmondta: az önkormányzat számára minden makói fontos, így ugyanolyan feltételeket biztosítanak mind a bel-, mind a külterületeken élőknek. Az ünnepségen minden résztvevőt megajándékozott a Mikulás, valamint a kultúrház konyhájába egy új mosogatógépet is hozott az önkormányzat jóvoltából.
Mágori Andrástól megtudtuk: összefogásnak köszönhetően tudták ilyen soka ajándékkal meglepni a külterületen élőket. Az önkormányzati képviselő kifejtette: az önkormányzat mellett Lázár János miniszter, a térség országgyűlési képviselője is kiemelt figyelmet fordít a makói tanyavilágra. A keddi rendezvényre egy hatalmas karácsonyfát, valamint rengeteg ételt és italt is hoztak, melyek megvásárlásában vállalkozók is segítettek.
Ahogy a korábbi években, így most a Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola gyermekei lepték meg karácsonyi műsorukkal az ünneplőket. A diákok énekeltek is, melybe a jelenlévők is bekapcsolódtak, így várták közösen a Mikulást és az egyik manóját.