Adventi jótékonysági koncertre hívják a vásárhelyieket
Az ünnepi elmélyüléshez járulhat hozzá a december 12-i hangverseny. A belépőjegy megvásárlásával a kórház egészséges újszülöttekért, egészséges kismamákért indított programjához járulhatunk hozzá.
Adventi jótékonysági koncertet rendeznek december 12-én (kedden) 18 órakor a vásárhelyi Református Ótemplomban. A hangverseny része annak a nagyszabású programnak, melyet a vásárhelyi-makói kórház indított az egészséges babák és anyukák számának növelése érdekében. A belépőjegyek megvásárlásával bárki hozzájárulhat a széles társadalmi összefogáshoz, s támogathatja ezt a nemes, társadalmilag rendkívül fontos célt.
„A reményeink szerint csodálatos, az advent hangulatához illeszkedő műsor keretében fellépnek a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai, illetve a Bethlen-gimnázium énekkarát, kvartettjét, kamarakórusát is megcsodálhatja a nagyérdemű. Rendkívül hálás vagyok a két intézménynek, hogy gyakorlatilag első hívásra vállalták a részvételt, csatlakoztak kórházunk jótékonysági kezdeményezéséhez, e mellé a nagyon fontos ügy mellé álltak. Kérem a lakosságot, legyünk minél többen ezen a koncerten, segítsék komplex programunk megvalósulását, hogy minél több egészséges édesanya minél több egészséges újszülöttnek adhasson életet Hódmezővásárhelyen, Makón és a térségben” – mondta el Kallai Árpád főigazgató.
Mint beszámoltunk róla, a kórház példaértékű kezdeményezésének keretében egyebek között ciklusoktatás indul az iskolákban, kérdőíves felméréssekkel és szakvizsgálatokkal küzdenek a meddőség korai felismerésért, illetve kezeléséért. Modern orvosi eszközöket vásárolnának a minél pontosabb, hatékonyabb beavatkozások érdekében. Csúcskategóriás ultrahangkészüléket szereznének be azért, hogy a leendő anyukák mindent, de mindent megtudhassanak a születendő gyermekükről a terhesség idején. Mindezeket a szolgáltatásokat természetesen ingyenesen biztosítják majd a vásárhelyi, makói és a térségben élő lányoknak, hölgyeknek, pároknak.
„Jótékonysági eseménysorozatunkkal a következő hónapokban folyamatosan jelentkezünk majd. Ezen alkalmakkor köszönettel várjuk az adományokat, a célunk, hogy 120 millió forintot összegyűjtsünk. Aki belépőjegyet vásárol a december 12-i koncertre, máris segíti programunkat, de az alapítványunk a kórház honlapján elérhető számlaszámára is lehet utalni a cél megjelölésével, s megkerestük a térség vállalkozóit is, reméljük, ők is nagylelkűen mellénk állnak majd” – részletezte Kallai Árpád.
Az adventi jótékonysági koncertre 2000 Ft, 3000 Ft és 5000 Ft-os áron vásárolhatók meg a belépőjegyek a plakáton feltüntetett helyeken.
Címkék:
Makó Hódmezővásárhely támogatás kórház jótékonyság advent református ótemplom Kallai Árpád vásárhelyi kórház gyermekvállalás makói kórház meddőség Hódmezővásárhely-Makói Egészségügyi Ellátó Központ ultrahang jótékonysági koncert terhesdiagnosztika ultrahangkészülék terhesség ideje alatti diagnosztika