Tűzakadálypályán stresszeltek a vásárhelyi Lynx-katonák
A fegyverek szeretete, a fegyelmezettség és a szervezettség iránti érdeklődés vonzotta a pályára a vásárhelyi Lynx-egység katonáinak többségét. Most megmutathatták, mit tanultak!
A megszerzett tudásukról tettek tanúbizonyságot az „Embert a vasra!” toborzókampányra jelentkezett katonák Hódmezővásárhelyen – tájékoztatott az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár. Azt írták, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár második alapkiképzésén a kiképzők, a sikeres katonai szocializáció érdekében az átlagos hétköznapokhoz képest magasabb fizikai és mentális megterhelésnek tették ki a frissen bevonult honvédeket. Az újoncok szépen fejlődnek, sikeresen felkészültek a vizsgára, amelyben az önszorgalmuk mellett fontos szerepet kapott a kiképzők állhatatos munkája is.
„Sokunknak ki kellett mozdulni a komfortzónából az elmúlt hat hét alatt, de szerencsére megmaradt a lelkesedésünk. Nekem legjobban a tűzakadálypálya tetszett, mert volt benne stressz, dinamika, ami eltért a mindennapoktól” – mondta Nyeste Dávid közkatona, az alapkiképzés egyik résztvevője, akit a fegyverek szeretete, a fegyelmezettség és a szervezettség iránti érdeklődés vonzotta erre a pályára. A fiatal katona álma, hogy a Lynx-programban egyszer egy magasabb beosztásba kerüljön, azonban szívesen lenne a harcjármű kezelőszemélyzetének tagja is.
„A kiképzés rövid ideje alatt nagy mennyiségű tudásanyagot adtunk át a katonáknak, mind gyakorlati, mind elméleti vonatkozásban. Ebből kifolyólag az elmúlt hetek végig feszített tempóban haladtak, és sok apróbb kihívásra kellett gyorsan reagálnunk” – hangsúlyozta Cseh Tamás János főhadnagy, az alapkiképző század parancsnoka.
A résztvevők a sikeres vizsgát követően megkezdték felkészülésüket a katonai eskütételre – foglalta össze Farkas Zsanett őrvezető.
Fotók: MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár
Címkék:
Hódmezővásárhely honvédség Magyar Honvédség honvédelem katonák katona MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Honvéd kiképzés Lynx Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár honvédek eskü Zrínyi Miklós Laktanya harcjármű harci jármű eskütétel páncélos alapkiképzés Zrínyi Miklós-laktanya katonai eskütétel katonai eskü