Vásárhelyi illegális dohánykereskedőkre csaptak le a pénzügyőrök
A pénzügyőrök több mint 28 ezer doboz cigarettát és 415 kilogramm vágott dohányt találtak két Csongrád-Csanád vármegyei lakosnál, akik elfogásuk pillanatában is illegális dohányárut szállítottak.
Dávid Nikolett, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőr nyomozók két hódmezővásárhelyi férfit értek tetten, akiknek autójában összesen 1200 karton adózatlan cigaretta volt. A felderítés során kiderült, hogy az illegális dohánytermékek tárolására raktárakat és garázsokat is béreltek az elkövetők.
A kutatások eredményeként 28 320 doboz zárjegy nélküli, adózatlan cigarettát és 415 kilogramm vágott dohányt találtak. A dohánytermékek eredetét és származását nem tudták igazolni, így bűncselekményükkel mintegy 60 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.
Az illegális árut lefoglalták, a két férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás bűntette miatt. Egyikük többszörösen büntetett előéletű, őt őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig elrendelte letartóztatását.
borítókép illusztráció