Mi Hazánk: magyarellenes diszkrimináció zajlik a makói gumigyárban
Felháborítónak tartják, hogy olyan magyar dolgozókat rúgtak ki, akiknek előtte be kellett tanítaniuk a harmadik világbéli vendégmunkásokat.
Súlyos magyarellenes diszkriminációnak nevezte a Mi Hazánk a makói gumigyárban történő kirúgásokat. Budapesti sajtótájékoztatójukon elhangzott: a párt szerint teljesen új vezetőségre lenne szükség a makói üzem élén.
„Radics Gábor, a Gumiiapari Szakszervezeti Szövetség elnöke úgy fogalmazott a napokban, hogy a makói Continental gyár újra bebizonyította, hogy az egyik legrosszabb munkáltató az országban, és ezzel a Mi Hazánk Mozgalom is egyetért, nem először hajtottak már végre kifejezetten aljas húzásokat” – fogalmazott budapesti sajtótájékoztatóján Lantos János. A Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke annak kapcsán szólalt meg a fővárosban, hogy a makói gumigyárban újabb, ezúttal 50 fős leépítést hajt végre a német tulajdonú vállalat vezetése, s az elbocsátások a magyar, helyi, makói munkavállalókat érintik.
Lantos János nehezményezte, hogy 50 magyar dolgozót rúgtak ki úgy, hogy gyakorlatilag még csak nem is tájékoztatták őket. „Volt köztük olyan régi és kipróbált munkavállaló is, aki már 25 és fél éve ott dolgozott, neki egyedül több éve volt, mint a teljes vezetőségnek együttvéve” – folytatta.
„Ráadásul külön felháborító, hogy ezek a dolgozók tanították be korábban a harmadik világbéli vendégmunkásokat, akik egyébként nem dolgoznak olyan jól, mint a magyarok, mégis legalább 200-an vannak már, és az sejthető, hogy a mostani kirúgások is azért történtek, hogy helyükre ázsiai vendégmunkásokat vegyenek fel” – adott hangot véleményének a a Mi Hazánk politikusa budapesti sajtótájékoztatóján.
Fotó: archív, illusztráció, Makó Híradó
Címkék:
Makó önkormányzat támogatás Budapest Farkas Éva Erzsébet segítség Czirbus Gábor felhívás Mi Hazánk elbocsátás leépítés mi hazánk mozgalom Continental szakszervezet gumigyár ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. Continental AG Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. Makói Gumiipari Szakszervezet Radics Gábor Hajdú Roland Gumiipari Szakszervezeti Szövetség Lantos János