Korszerűsítették az algyői és a szegedi szennyvíztisztító-telepet
Javult a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós (1,542 milliárd forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen korszerűsítették a szennyvíz-kezelését – közölte Tóth Godó Valéria, a Szegedi Vízmű Zrt. projektvezetője szerdán Szegeden.
A szakember, a projekt eredményeit bemutató rendezvényen elmondta, a cég az aradi vízművekkel közösen pályázott a környezetvédelmi beruházásra, melyre 2,55 millió euró uniós támogatást nyertek el, melyet romániai és magyarországi források egészítenek ki a vállalkozások önereje mellett.
Az aradi cég a Körös mentén Borosjenőn (Ineu) és Gurahoncon (Gurahont), valamint a Marosnál Aradon és Lippán (Lipova) korszerűsített szennyvíztisztító-telepet – tudatta a projektvezető.
A határ magyar oldalán 966 ezer euróból (367 millió forint) elsősorban az algyői és a szegedi szennyvíztisztító technológiáját fejlesztették. A beruházás elsődleges célja a kezelt szennyvíz szervesanyag-, illetve foszfortartalmának csökkentése volt. Az üzemirányítási rendszer modernizációja mellett kicserélték a telepek villamosenergia-fogyasztásának akár 40 százalékát is adó levegőztető berendezéseket, valamint más elavult, elhasználódott eszközöket. A kezelt szennyvíz fizikai és kémiai paramétereit mérő – részben távolról is elérhető – rendszert is kialakítottak.
Tóth Godó Valéria elmondta, a projekt során a két cég közös mérési adatbázist hozott létre, valamint folyamatos elemzéseket végzett. A szakember hangsúlyozta, a Szegedi Vízmű Zrt. szennyvízkezelési technológiája az egyik legkorszerűbb Magyarországon, így igyekeztek megosztani üzemeltetési tapasztalatikat is romániai partnerükkel.
borítókép szeged.hu