195 újszülöttet köszöntöttek Makón
Az önkormányzat a kicsiknek és szüleiknek 150 ezer forintos támogatást biztosít.
195 újszülöttet és családjukat látta vendégül vasárnap délelőtt a makói Erdei János Városi Sportcsarnokban az önkormányzat. Farkas Éva Erzsébet polgármester a köszöntőjében elmondta: 2022. november 9-e és 2023. október 14-e között 100 kisfiú és 95 kislány született Makón. Most őket ünnepelték és kaptak a várostól 150 ezer forintos támogatást. A polgármester hozzátette: az önkormányzat számára legfontosabbak a gyerekek, így rendszeresen olyan fejlesztéseket is végrehajtanak, melyek őket szolgálják.
Farkas Éva Erzsébettől megtudtuk: a makói önkormányzat épp 20 éve, 2003-ban döntött úgy, hogy támogatni kívánja az újszülötteket. A polgármester kifejtette: akkor 10 ezer forintot adtak, az összeget 2010-ben 40 ezerre, majd utána 45 ezerre emelték. Az új városvezetés 2014-ben 100 ezer forintba állapította meg a támogatás mértékét, majd 2021-ben felemelte 150 ezerre.
Az elmúlt években a városban új bölcsőde, óvoda és iskola is épült. Farkas Éva Erzsébet a vasárnapi köszöntőjében arra is kitért, hogy ezt a fejlesztési sor hamarosan folytatódik. Ugyanis a görögkatolikus templom mellett új bölcsődét alakítanak ki. Az idén a református egyház építette a legkisebbek számára egy intézményt, most pedig egy másik vallási felekezet fog.