Kiélezett meccsen, de újra győzött a Kosársuli!
Megvan tíz napon belül zsinórban a harmadik siker a Vásárhelyi Kosársuli számára: a csapat a megbízott vezetőedző, Utasi Gábor irányításával szoros csatában győzte le az Egert.
A Békéscsaba elleni Hepp Kupa-továbbjutást, majd Vuk Pavlovic távozását követően vasárnap a Dunaharaszti otthonában nyert remek játékkal a Kosársuli, most pedig ismét hazai környezetben lépett pályára. A régi-új vezetőedző, Utasi Gábor ezúttal is teljes kerettel számolhatott, úgyhogy minden adott volt ahhoz, hogy a tabellán a Kosársuli mögött, a 12. helyen álló Eszterházy SC ellen esélyeshez méltóan kosárlabdázzon a csapat.
A motivációval ezúttal sem akadt gond, a jó dobóforma viszont most „csak” a végére maradt – nagyjából így lehetne jellemezni a meccset, na meg úgy, hogy a vendégek kellemetlen stílusa nem mindig feküdt a Kosársulinak.
Pontatlan támadásokkal kezdődött a találkozó, szűk másfél perc után Bálint törte meg a csendet, aki az első tíz vásárhelyi pontból hetet szerzett. A 4. perc végén a vásárhelyi születésű, a sportág alapjait a Kosársulinál megtanuló Botka Botond szórt triplát az egyik, Balogh a másik oldalon, hogy aztán fej-fej mellett, gyors, néhol kapkodós tempóban folytatódjon az első negyed. A 8. percben, Szicsák palánk alattijával vezetett ismét az Eger, majd Gilszki vezetésével hét pontra húztak el a vendégek – ekkor, 12-19-nél időt kért Utasi Gábor. Az Eger 11-0-s szériáját Gilszki büntetője, majd két gyors hazai kosár (Borbáth és Knyur) zárta le, így 16-20-szal zárult a játékrész.
A második tíz percet ismét Bálint villanásai kezdték, hamar időt is kért Klepej Roland. Jókor, hiszen Rékasi, Pomázi és Botka pontjaival a negyed közepére megint megléptek picit (23-28), miközben a Kosársulinál a pontos dobások hiányoztak. A pihenőhöz közelítve aztán összejött a fordítás, Bősz, Borbáth, Kelemen és Bálint is eredményes volt (34-32), és úgy tűnt, akár vásárhelyi előnnyel is zárulhat a félidő. Nem így lett, hiszen Bajusz büntetői és triplája, majd Rékasi ziccere a vendégeket hozta jobb helyzetbe, így az Eger vezetett 39-35-re a nagyszünetben.
A második félidő eleje kísértetiesen hasonlított az első két negyedre: meglép az Eger (Szicsák kettesénél újra hét volt közte a 22. percben), a Kosársuli pedig fut az eredmény után és visszahozza a hátrányt. Ezt a szerepkört Balogh vállalta: jó betöréssel és hármassal, majd a lassan védjegyévé váló, szenzációs zsákolással egymaga dolgozta le a különbséget, majd pedig egy blokkot és egy védőlepattanót is betett a közösbe. Kelemen kosara így már hazai előnyt jelentett a 25. perc végén (46-44), majd Knyur triplája és Pinnyey közelije növelte ötpontosra a fórt. A 29. perc végére, Kelemen tripláját és Kass szép befejezését követően már nyolc volt a különbség (56-48), a sokat hibázó egrieken pedig nem feltétlen érződött, hogy lehet erejük ismét fordítani.
Ők máshogy gondolták. Szicsák és Pomázi vezetésével ismét fordítottak, a 32. percben 9-0-s rohamot zárt le Bálint kosara. A Kosársuli kezdte egyre eredményesebben kontrollálni a támadásokat, ám a vendégeknél mindig volt olyan, aki egy-egy villanással meccsben tartotta őket. A 34. percben induló „triplapárbajból” a Kosársuli jött ki jobban (Pinnyey, Bálint és Kelemen itt, Pomázi ott), Borbáth pedig ismét nyolcra duzzasztotta az előnyt (71-63). Még innen is visszajött az Eger, Lengyel hármasa és Rékasi közeli befejezése, majd egy perccel később Szicsák kosara ismét veszélyessé tette a dolgokat (73-71), ám a Kosársuli higgadt maradt, és a támadások végét remekül kezelte. Kelemen triplájára ugyan érkezett válasz Botkától, de Bálint hármasával már nem lehetett mit kezdeni. A végén a hazai büntetők kozmetikázták az eredményt: 83-74-re nyert a Kosársuli, ezzel megszerezte zsinórban a második bajnoki sikerét.
Érdekesség, hogy a 40 percnek nagyjából pontosan a felét vezette végig mindkét csapat. A Kosársuliból Bálint dupla-dupláig jutott (25 pont, 12 lepattanó), míg Balogh 29-es VAL-értéket (16 pont, 8 lepattanó, 4 szerzett labda, 2 blokk) produkált. Az Eger legeredményesebbje a 20 pontot szóró Szicsák volt.