Kitárta kapuit a Mezőgazdasági Kar a leendő hallgatói előtt
Nyílt napra várta az érdeklődőket a vásárhelyi Mezőgazdasági Kar, amelynek során nemcsak a kar életébe nyerhettek betekintést, hasznos információkat kaptak a jelenlévők a képzésekről, felvételiről és a már középiskolásoknak is meghirdetett tudományos diákköri konferenciákról. De persze előtérbe került a duális képzés fontossága is, amelynek lényege, hogy a karhoz kapcsolódó cégeknél teljesíthetnek gyakorlatot a hallgatók, „fizetésért”.
Egyre népszerűbb a mezőgazdaság, és egyre több a hallgatója a Mezőgazdasági Karnak is. A legnépszerűbb még mindig a mezőgazdasági mérnök alapszak, amely egy kiváló alap, ha valaki utána specializálódni szeretne, legyen az állattenyésztés, vagy kertészet akár. Ugyanakkor egyre nagyobb az érdeklődés a vidékfejlesztési agrármérnök szak iránt is, illetve az új képzés, az agrárdigitalizáció iránt is megugrott a kereslet. Utóbbit dr. habil. Mikó Edit, a kar dékánja azzal magyarázta, hogy egyre nagyobb jelentőséget és teret kap a digitalizáció a mezőgazdaságban, kezdve a drónoktól a robotikáig.
„Ez egy új távlatot nyitott a hallgatók előtt, új jövőképet, új lehetőséget. Ugyanakkor a mezőgazdaság önmagában is, érezhetően is egyre népszerűbb, és vele együtt a képzéseink is, ma már sok család magának termeli meg a zöldséget, gyümölcsöt, de hogy a diplomásoknál maradjunk, jó szakemeberekre nagy szükség van és ezt céges partnereink is felismerték, akikből szintén egyre több csatlakozik az intézményünkhöz és biztosítanak gyakorlati helyet a diákoknak” – részletezte a dékán.
Hozzátette, a nyílt napra ma szerte a régióból érkeztek, volt, akik csapatban, volt, aki szülőkkel, és a kar most is igyekezett színes és tartalmas információkat nyújtani lehetséges leendő hallgatóinak.
A következő nyílt napok decemberben és februárban lesznek.