Egy aranyláncot is ellopott a pénztárcával együtt a szegedi asszony

A bevásárlása során találta bukszát a boltban, s már vitte is magával. Tettéért a bíróságon kell majd felelnie.
Lezárult a nyomozás annak a nőnek az ügyében, aki nem leadta, hanem eltette azt a pénztárcát, amit egy kiskundorozsmai boltban talált – tudta meg csütörtökön a Promenad24.
A megalapozott gyanú szerint 2022. április 22-én egy nő a bevásárlás végeztével észrevett egy pénztárcát a földön, amit magához vett, majd gyorsan távozott a helyszínről. A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként előállítottak egy 62 éves szegedi lakost, akit gyanúsítottként hallgattak ki a Szegedi Rendőrkapitányságon. A tettes beismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta, hogy a tárcát egy városi levélládába dobta, de a benne talált aranyláncot, valamint 15 ezer forintot megtartotta.
A lopás bűntette miatt indított eljárást a rendőrök lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek – értesültünk.
A fotó csak illusztráció: Police.hu