Vásárhelyi Fidesz: Márki-Zay játszik, a gyerekek veszítenek

A polgármester elszerencsétlekedte az iskolafelújításokat, ezzel eljátszotta a vásárhelyi gyerekek jövőjét is. Csaknem félmilliárd forint megy a kukába, a tanulók oktatásának körülményei pedig nem javulnak. Ezt mögcsinálta.
Mint arról a Promenad24 elsőként beszámolt, eláll a Klauzál, a Nádor és a Szent István utcai iskola energetikai korszerűsítésétől a Márki-Zay Péter vezette önkormányzat. Az intézmények energetikai korszerűsítésére még az előző városvezetés nyert több mint 400 millió forint pályázati forrást, a megvalósítás viszont – a Modern Városok Programhoz hasonlóan – Márki-Zayra várt, aki ezt is ugyanúgy elbénázta, elszerencsétlenkedte. Addig pancserkedett és gáncsoskodott, míg végül sikerült kifutni ebből a programból is. A polgármester négy közbeszerzést futtatott le, lényegében eredménytelenül, s hiába kapott közben 171 millió forint kormányzati pluszforrást is, nem lesz iskolafelújítás, nem tanulhatnak majd komfortosabb körülmények között a vásárhelyi tanulók. A város meg fizethet vissza közel félmilliárd forintot.
A vásárhelyi Fidesz szombaton közösségi oldalán reagált az ügyre. „460 milliót kell visszafizetnie Hódmezővásárhelynek, mert 2018 óta nem tudták három iskola felújítását megvalósítani. Márki-Zay játszik, a gyerekek veszítenek” – tette világossá álláspontját a kormánypárt helyi szervezete.
Címkék:
beruházás energetikai korszerűsítés felújítás Fidesz Hódmezővásárhely iskola iskolafelújítás Klauzál Gábor Általános Iskola Klauzál utcai iskola korszerűsítés közgyűlés Márki-Zay Péter Nádor Utcai Általános Iskola Nádor utcai iskola önkormányzat pályázat Szent István Általános Iskola Szent István utcai iskola támogatás városháza visszafizetés