Márki-Zay nyert, a vásárhelyi diákok vesztettek

Öt éve gáncsolja a Klauzál, a Nádor és a Szent István utcai iskola felújítását, míg végül sikerült kifutni ebből a programból is. Idén áprilisban már világossá is tette: nem „öli” a város pénzét az iskolába. Inkább 460 millió forintot visszafizet Márki-Zay Péter, csak nehogy komfortosabb körülmények között tanuljanak a vásárhelyi diákok az állami iskolákban…
Miközben a néhány száz év alatt megtérülő belvárosi kempingre van több mint 400 milliója a városnak (arra, hogy a néhány ott sátorozó vagy kempingező egy felújított műemléki épületben majszolhassa el szendvicsét), de a városháza tornyát is lassan 400 millióból csinosítgatják és teszik színváltóssá, addig a Klauzál, a Nádor és a Szent István utcai iskolák öt éve kálváriát járnak. Az intézmények energetikai korszerűsítésére 2016 körül még az előző városvezetés nyert több mint 400 millió forint pályázati forrást, a megvalósítás viszont – a Modern Városok Programhoz hasonlóan – Márki-Zay Péterre várt. Volna. Ha nem bénázta, nem szerencsétlenkedte, nem gáncsolta volna el ezt is, ugyanúgy…
Az első közbeszerzést csak 2018 végén írta ki a már Márki-Zay vezette önkormányzat, amit további három követett még, lényegében kivétel nélkül eredménytelenül. A kormány közben 171 millió forint pluszforrást is megítélt a vásárhelyi iskolák felújítására, de a polgármesternek ez sem volt elég, így sem tudta, mert nem is akarta megugrani a feladatot. Márki-Zay ugyanis többször is világossá tette, az iskolákra állami intézményként tekint, akként kezeli őket. Úgy gondolja, az ott megvalósuló energetikai fejlesztések a kormány számláit fogják csökkenteni. A városvezető számára a jelek szerint az már érdektelen, hogy a felújított vásárhelyi intézményekben (melyek, jegyezzük meg, önkormányzati tulajdonú épületek!) jobb, 21. századi színvonalú környezetben, komfortosabb körülmények között tanulhattak VOLNA a vásárhelyi diákok. (Szerintünk meg pont ezért lett volna fontos a projekt, de a „kultúraváltó” polgármester „másként gondolkodik”…)
Márki-Zay győzött, a vásárhelyi diákok vesztettek. A keddi közgyűlésre beterjesztett városházi anyag szerint az önkormányzat kifutott a programból, eláll a beruházásoktól. Márki-Zay inkább visszafizet 460 millió forint korábban elnyert támogatást, csak ne kelljen felújítani az iskolákat, csak nehogy minőségibb, kedvezőbb feltételek mellett, korszerűsített épületekben tanulhassanak a vásárhelyi gyerekek. Miközben a vármegye kisebb-nagyobb településein Szentestől Csongrádon át Makóig, Szegedig gyönyörűen rendbe tették, rendbe teszik az iskolákat, Vásárhelyen – Márki-Zaynak köszönhetően – maradnak a 20. (vagy 19.?) századi körülmények…
A polgármester már idén áprilisban végleg kimutatta a foga fehérjét, mikor a propagandamédiának elkottyantotta: nem fogja a város pénzét az iskolákba „ölni”. A Klauzál, a Nádor és a Szent István utcai iskolák felújításának ügye azonban ezenfelül is tökéletes szimbóluma (akár állatorvosi lova) Márki-Zay 2018 óta tartó városvezetésének. A városvezető öt évig szerencsétlenkedett a közbeszerzésekkel, s végül kifutott a határidőből, vagyis ezt a lehetőséget is elpancserkodta, akár csak a Modern Városok Programot, melynek keretében megújulhattak VOLNA a vásárhelyi középiskolák. Persze szerinte erről is a kormány tehet, mert a végén bő két és fél hónapot kellett várnia egy engedélyre. Bizonyára ezen a két és fél hónapon múlt a bukás, nem az öt év semmittevésen és bénázáson (mely jobbára országos politizálással és pártépítéssel telt a város ügyeinek intézése helyett)…
A három iskola kálváriája abból a szempontból is jól jellemzi Márki-Zay polgármesterségét, hogy gyakorlatilag az öt év során végig egyértelmű volt: a városvezető nem is akarja megcsinálni ezt a beruházást. Lapunk pont egy éve írta meg, Márki-Zay el fogja gáncsolni az energetikai korszerűsítést. A nagy felzúdulás hatására a politikus akkor mindent megígért, ám ezek csak üres szavak maradtak, a végeredmény ugyanaz: inkább visszafizet 460 milliót, csak ne kelljen felújítani az intézményeket. Nehogy már kisebb legyen a kormány energiaszámlája, még akkor sem, ha ettől a vásárhelyi gyerekek éreznék jobban magukat…
Címkék:
beruházás energetikai korszerűsítés felújítás Hódmezővásárhely iskola iskolafelújítás Klauzál Gábor Általános Iskola Klauzál utcai iskola korszerűsítés közgyűlés Márki-Zay Péter Nádor Utcai Általános Iskola Nádor utcai iskola önkormányzat pályázat Szent István Általános Iskola Szent István utcai iskola támogatás városháza visszafizetés