Forma-1: Verstappen győzött, a Red Bull rekordot döntött a Hungaroringen
Hiába hozta Hamilton az időmérőt, a versenyen csak a holland hátát nézték a vetélytársak. Verstappen tovább menetel a címvédés felé.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, egymás utáni hetedik sikerével tovább növelte az előnyét az összetett pontverseny élén, csapatával pedig rekordot döntött. A 25 éves pilótának ez volt az idei kilencedik, és pályafutása 44. futamgyőzelme, a Red Bull pedig sorozatban a 12. győzelmét ünnepelhette, ezzel megdöntötte a McLaren 1988-ban felállított, 11 sikerből álló rekordját.
A Mogyoródon tavaly is győztes Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez pedig harmadikként. A pole pozícióból rajtoló Lewis Hamilton (Mercedes) negyedik lett. Verstappen előnye a szezon felénél így 110 pontra nőtt az összetettben Pérez előtt.
A vb jövő hétvégén, Belgiumban folytatódik.
Végeredmény, Magyar Nagydíj, Hungaroring (70 kör, 306,630 km):
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:38:08.634 óra
- Lando Norris (brit, McLaren) 33.731 másodperc hátrány
- Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 37.603 mp h.
- Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 39.134 mp h.
- Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:02.572 perc h.
- George Russell (brit, Mercedes) 1:05.825 p h.
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:10.317 p h.
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:11.073 p h.
- Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:15.709 p h.
- Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1 kör hátrány
- Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1 kör h.
- Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1 kör h.
- Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) 1 kör h.
- Nico Hülkenberg (német, Haas) 1 kör h.
- Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1 kör h.
- Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1 kör h.
- Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h.
kiesett:
Logan Sargeant (amerikai, Williams) 69. kör
Esteban Ocon (francia, Alpine) 2. kör
Pierre Gasly (francia, Alpine) 1. kör
leggyorsabb kör: Verstappen (1:20.504 perc, 53. kör)
pole pozíció: Hamilton
A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 11 van hátra):
versenyzők:
- Verstappen 281 pont
- Pérez 171
- Alonso 139
- Hamilton 133
- Russell 90
- Sainz 87
- Leclerc 80
- Norris 60
- Stroll 45
- Ocon 31
- Piastri 27
- Gasly 16
- Albon 11
- Hülkenberg 9
- Bottas 5
- Csou 4
- Cunoda 2
- Magnussen 2
- Sargeant 0
- Nyck de Vries (holland, Alpha Tauri) 0
- Daniel Ricciardo 0
csapatok:
- Red Bull 452 pont
- Mercedes 223
- Aston Martin 184
- Ferrari 167
- McLaren 87
- Alpine 47
- Williams 11
- Haas 11
- Alfa Romeo 9
- Alpha Tauri 2
Fotó: MTI/Kovács Tamás