Tisztesen helytálltak a mártélyi focisták – szezonértékelő interjú!
Felemásan sikerült a szezon utolsó néhány mérkőzése a Mártély SK-nak a megyekettes labdarúgó-bajnokságban. Mindez persze nem csoda, hiszen az együttes többször csere nélkül állt ki a mérkőzéseken, ahol sokszor így is tisztesen helytálltak a fiúk.
Már a tavaszi szezonra ráfordulva lehetett tudni, hogy nem lesz könnyű az idény második fele a Mártély SK-nak. A csapatból kényszerűségből többen is kiváltak, például a házi gólkirály Papp Ernő is csupán néhány meccsen tudott pályára lépni, de alapvetően is nagyon megfogyatkozott a társaság. Ennek ellenére a fiúkat hajtotta a szív és a szívből jövő szurkolás. Remek példa erre a Bordány elleni hazai mérkőzés, ahol a feljutást megcélzó homokhátiakat sikerült 2-1-re legyőzni. Tegyük hozzá gyorsan, hogy ezt a bravúrt nem sokan ugrották meg, a Mártélynak sikerült és itt sem a mieink voltak többen. Igaz egy héttel később a másik bajnokaspiránssal már meggyűlt a baja Brizik-Bodrogi István tanítványainak. Persze nem nagyon, a 2-0-s vereség a körülményeket tekintve mindenképpen vállalhatónak nevezhető, pláne akár annak fényében, hogy időközben kiderült, az Ásotthalom zárta az élen a pontvadászatot.
A május sikerült talán a tervezettnél sokkal hektikusabbra. Az Apátfalva nem adta könnye magát hazai pályán, aztán egy héttel később este kilenckor, nem túlzást azt állítani, hogy BL-időpontban következett a Székkutas elleni meccs, villanyfény mellett, a városi stadionban, Hódmezővásárhelyen. Itt egy ponttal sikerült gyarapítani a korábbi egységek számát. Talán ez is kissé fájó volt, ám a Sándorfalva elleni május 20-i pofon még inkább, 6-0-ra nyert az ellenfél, a szezon legnagyobb arányú veresége volt az a találkozó.
Öröm volt aztán az ürömben a Csongrád elleni találkozó. Az őszi kézfogó is emlékezetesre sikerült, parázs csatát játszott a Mártély idegenben, ahol végül 6-5-re nyert a házigazda. A revans viszont összejött, habár a Csongrád két góllal meglépett, végül 4-3-ra sikerült itthon tartani a három pontot.
A Csengele elleni találkozó viszont ismét más tészta volt, csere nélkül lépett pályára újfent a Mártély és ennek a végén meg is lett az ára, a hazaiak jobban bírták, 3-1-re nyertek, fontos három pont úszott így el.
A szezon zárása június 10-re esett, ekkor hazai pályán, a sereghajtó Üllés volt az ellenfél. A mártélyiak nem meglepő módon ez alkalommal is szűk kerettel, egyetlen cserével játszottak. Kevésbé volt emlékezetes a találkozó, ahol a játékos-edző Brizik-Bodrogi István góljával 1-0-ra sikerült nyerni és ezzel bebiztosítani a bajnoki tabella hatodik helyét.
A szezon végén külön öröm lehet, hogy habár a szezon második felében Papp Ernő kevés alkalommal lépett pályára, a gólkirályi címet elnyerte, 19 meccsen, 46 találattal bizonyult a leggólerősebbnek.
Tabella
1. Ásotthalom 65 pont
2. Makó 63 pont
3. Bordány 62 pont
4. Sándorfalva 51 pont
5. Csengele 45 pont
6. Mártély 44 pont
7. St. Mihály 44 pont
8. Mindszent 38 pont
9. Csongrád 32 pont
10. Tömörkény 25 pont
11. Székkutas 19 pont
12. Üllés 17 pont
13. Csanytelek 14 pont
14. Apátfalva 8 pont
15. Szegvár 0 pont (Kizárva)
16. Szegedi Pázsit SE 0 pont (Kizárva)